Gyülekezetek

Az Üdvhadsereg egyház része az egyetemes keresztény egyháznak. Magyarországon jelenleg hat gyülekezetünk működik, Budapesten belül: Erzsébetvárosban, Józsefvárosban és Rákoscsabán, valamint vidéken : Debrecenben, Gyöngyösön és Miskolcon. Részletesebb információ ide kattintva érhető el.

Szociális intézmények

Istennel való kapcsolatunk meghatározza az életünket. Számunkra a hit és a cselekedet egymástól elválaszthatatlan,ezért segítünk rászoruló embereken, legyenek hajléktalanok, nélkülözők vagy krízishelyzetbe kerületek. Segítséget intézményesen adunk. Bővebbet ide kattintva tudhat meg.

Adományozás

ADOMÁNYOZÁS

 

A természet tanítása - A kertész

TavaszA reggeli órákban a kertész kiment, hogy gondozza kertjét. Az egyik ribizli bokornak túlságosan nagyra nőttek az ágai és félt, hogy nem fog termést hozni ezért visszametszette őket. Ahogy visszavágta ágait, a végénél nedves lett, olyan mintha sírna a bokor. A kertész úgy érezte mintha beszélne hozzá és ezt mondaná: "Ó, kertészem hogy tehetsz ilyet velem? Azt gondoltam, hogy a barátom vagy, aki szeretettel gondot visel rólam, mióta csak elültettél. Nem látod, milyen szépen fejlődök? Már majdnem fele akkorára nőttem, mint a kerítés melletti fák és nemsokára olyan nagy lehetek, mint ők. De te most levágtad ágaim és szépséges leveleim odalettek. Csalódott és keserű vagyok, hogy így bánsz velem..." Erre a kertész szelíd, szeretetteljes hangon így felelt: "Kérlek, ne sírj! Szükséges volt megmetszeni téged. Nem azért ültettelek, hogy nagyra nőj és árnyékot adjál, hanem, hogy termést hozzál. A fák, a kerítés mellett hiába nagyok, de nem képesek termést hozni, ellenben veled. Ha nem vágom vissza ágaidat, akkor minden erőd elmegy arra, hogy nagyobbra nőj, de akkor nem lennél képes termést hozni. Ne aggódj, egy napon hálás leszel azért, amit tettem. Lehet, hogy most még nem érted de bízz bennem és javadra lesz. Nagyon hálás leszel amikor meglátod a termésedet!- Az évek során a kertésznek egyre több kertre kellett ügyelnie. Arról álmodozott, hogy egy napon rábízzák az egyik arborétum gondozását. Úgy tűnt, hogy álma megvalósul, de végül - nem tudni milyen okból - egy másik kertész kapta meg az állást, akinek fele annyi tapasztalata sem volt mint neki. A kertész nagyon elszomorodott és Istenhez kiáltott: "Istenem, hogyan tehetted ezt velem? Hosszú évek munkája és fáradozása, erre egy ilyen ember kapja meg ezt az állást. Azt hittem, hogy segítségemre leszel és támogatsz, hogy előrébb jussak és pont a cél előtt teszed ezt? Miért vagy ilyen kegyetlen, mivel érdemeltem ki?- Isten gyöngéd hangon így felelt: "A te életedben Én vagyok a kertész!- Ekkor a kertésznek eszébe jutott, hogy évekkel ezelőtt, ő mit mondott a bokornak... Sokszor van az, hogy az ember úgy érzi, megrekedt az élete. De Isten útjai kifürkészhetetlenek. Ő még a legrosszabb dolgot is a javunkra tudja fordítani. Ismer minket és a javunkat akarja, nekünk végeznünk kell a ránk bízott feladatot és bízni Istenben, hogy Ő vezérli életünket és soha nem hagy cserben, még ha valamikor úgy is érezzük. Jézus azt mondja: "Ne aggódjatok életetekért!-

Lelki útravaló - Kinek,mikor

 

Gondolatok a Lukács evangéliuma 12 rész 40 verse alapján

Az utolsó időket éljük halljuk és olvassuk sokszor. A férjem azonban mindig azt mondja, mi lenne, ha számodra ma van az utolsó idő, ma hív haza Jézus, vagyis meghalsz? Vajon fel vagyunk készülve a találkozásra?  Vagy csak azt mondogatjuk, hogy: „Ó, nem! Még ez sem, meg az sem következett be! Ma még nem jöhet vissza az Úr Jézus!”

Nem ismerjük a napjaink számát. Talán a régiek éltek helyesen, akik minden nap úgy feküdtek le, mintha aznap éjszaka jött volna vissza Jézus.

Vajon mi sohasem fekszünk le haraggal a szívünkben?

Vagy minden nap végén el van rendezve minden az életünkben és nem baj, ha reggel már nem itt a földön ébredünk föl?

Várjuk, várjuk az elragadtatást, de azzal is számolnunk kell, hogy bármelyikünknél korábban következhet be, mint a többieknél, hogy: találkozik a Megváltójával.

 

Ezért „ Ti is legyetek készek…” Lk 12:40

 

Cséki Győzőné

ADOMÁNYOZÁS