Tanulni sosem késő

Tanulni sosem késő

TANULNI SOSEM KÉSŐ, CSAK BÁTORSÁG KELL HOZZÁ

(Újrakezdők)

A negyven éves, három gyermekes édesanya a Fény Háza lakója. Gyermekeivel gyakran kell járjon orvoshoz, fejlesztésre, így alig marad ideje a munkára, de tudja, a jó és biztos munkahely elengedhetetlen családja fenntartásához.

Régebben több munkahelye is volt, ahol eladóként dolgozott, de a legutolsó szülés óta inkább csak alkalmi munkái voltak. A jelenlegi munkahelye komoly fizikai megterheléssel jár, s bár szereti, és a főnökei ígéretei szerint hosszabb távra is foglalkoztatják majd, az anyuka érzi, hogy pár éven belül egy ennél könnyebb és változatosabb munkára lesz szüksége az egészsége megőrzése érdekében. Igaz, van már két szakmája, de az egyikben szinte egyáltalán nincs munkalehetőség, míg a másik nagyon alulfizetett.

 

Családgondozójával való beszélgetései alkalmával kifejezte, hogy szívesen dolgozna újra eladóként, főleg az élelmiszeriparban, de egyéb más helyeken is, pl. drogériákban, mivel azt tapasztalta, hogy gyakran hirdetnek eladói állást akár részmunkaidőben is, ami neki igazán ideális lenne, hiszen a legkisebb gyermeke még csak óvodás, és rendszeres fejlesztésre szorul, a nagyobbik pedig speciális nevelést igényel. A probléma viszont az, hogy nincs végzettsége. A családgondozó ekkor utánanézett a képzéseknek, s talált is egy –élelmiszer és –vegyi árú eladó tanfolyamot, melyet egy alapítvány hirdetett meg. Megpályázták és az anyuka felvételt nyert. Az alapítvány a képzés díját is segített összegyűjteni adományozóktól.

Az anya félve, de örömmel kezdte el a képzést, maga mögött tudva minden gondozó bátorítását és segítségét.

„Gyerekkoromban nem voltam túl jó tanuló”- mondja, - „de most nagy büszkeséggel tölt el, hogy így negyven évesen újra tanulok. Bár ez nagy kihívás számomra, mégis alig várom, hogy sikeres vizsgát tehessek, s ezzel bizonyíthassak .”

Az édesanya a tanfolyamot külső helyen végzi, de mivel a vizsgán némi angoltudásra is szüksége lesz, így az otthon egyik gondozója segít számára esténként a nyelvtanulásban. Tudva azt, hogy ezzel a befektetéssel a jövőjét, kedves kis családja jólété építi, s minden küzdelem megéri a fáradozást.

 

H.Macher Rozália

 

Munkánkat segítheti adományával az alábbi "gombra" kattintva, köszönjük !