2013. Üdvhadsereg országos női konferencia

73 nő összejött Magyarország minden részéről szombaton, 2013. október 19-én az éves nemzeti női konferenciára, amit idén az Üdvhadsereg Rákoscsabai Hadosztályában, Budapest XVII. kerületében tartottunk meg.

közös  előadás

A téma William W. Purkey idézetének változata volt:

“Énekelj, mintha senki nem hallana, szeress, mintha senki nem bántott volna, táncolj, mintha senki nem nézné, és élj, mintha a Paradicsom a földön lenne”.

Miután énekkel dicsőítettük Istent, négy Üdvhadsereg tiszt (lelkipásztor) biblikus igazságokat fejtett ki a témából: milyen fontos Istent minden körülmények között dicsérni; milyen gyógyulás és felszabadulás fakad abból, ha elengedjük a sérelmeinket és megbocsátunk; hogy a keresztyéneknek felelősségük felfedezni és Isten dicsőségére használni a bennük rejlő „táncot” (a tehetséget, a képességeket és lelki ajándékokat); és hogyan lehet megtapasztalni az igaz áldást, békességet, bőséget, biztonságot és örömet az Istennel való kapcsolatban Jézus Krisztus által.  A bűnbánati padnál több, mint 20 nő sorakozott, miután elhangzott a felhívás, hogy jöjjenek ki imádkozni, főleg azért, hogy meg tudjanak bocsátani azoknak, akik megbántották őket és fájdalmat okoztak nekik. Voltak, akik annak a személynek a nevét, akinek megbocsátottak, jelképesen felírták egy darab papírra, amit összetéptek és letették a kereszt lábánál. Ezek az Istennel való közösség áldott pillanatai voltak.

könyörgés

A finom ebéd után, amit a Válaszút Háza népkonyhája nyújtott, a résztvevők két csoportra oszlottak a műhelyfoglalkozásokhoz. Az egyik műhelyfoglalkozásban a résztvevők szép üdvözlőkártyákat készítettek, amelyekre igeverseket írtak. Ezek a kártyák segíteni hívatottak helyrehozni a megszakadt kapcsolatokat; a másik műhelyfoglalkozás résztvevői a Hillsong keresztyén dicsőítő zenéjére táncoltak, ötvözve a balett, a hip hop, a modern tánc és a pantomim koreográfiai elemeit. Ez sokuknak új volt, de nagyon nagy örömük telt benne! Majd a két csoport cserélt egymással, így mindenki mindkét lehetőséggel élhetett.

jókedv

A napot dicsőítéssel fejeztük be, köszönetet mondva mindazoknak, akik az előkészületekben és az előadásokban részt vettek, és természetesen Istennek, aki jelen volt és bőségesen megáldott minket! A résztvevők olyan kihívással tértek haza, amely mind a szívükhöz, mind az értelmükhöz szólt: Énekelj! Szeress! Táncolj! Élj!