Találkozások hétvégéje

Gyülekezetünkben az elmúlt hétvégén különleges találkozásokon építhettük a közösséget Istennel és egymással. 2014. március 7-én, pénteken az Ökumenikus Világimanap alkalmát tartottuk meg, az egyiptomi keresztényekért és Egyiptom lelki ébredéséért imádkozva. Képek, és beszámoló segítségével bepillantást nyertük ennek a távoli ország lakóinak a mindennapjaiba, örömeibe, és küzdelmeibe. Majd a Biblia szavai felett elmélkedtünk azon, hogy Isten Igéje, olyan, mint az éltető forrás a pusztában, amely megelevenít.  Az alkalom végén egy kedves egyiptomi származású barátunk által készített hazájára jellemző süteményeket, és ételeket kóstoltunk.

DSCN0423 másolata

2014. március 8-án, szombaton az Üdvhadsereg országos megszentelődési istentiszteleti alkalmának adott otthont gyülekezetünk. Minden gyülekezetünkből és intézményünkből voltak résztvevők. Darlene Morgan őrnagy osztotta meg velünk Isten üzenetét, a Fil 3.12-16 Igeszakasz alapján, a megszentelt életben való mozgásról.  Az alkalom végén volt lehetőség, hogy beszélgessünk és közösségben legyünk rég nem látott testvérekkel. Áldott alkalom volt. Végül vasárnap, a rendszeres istentiszteleti alkalmunk volt, és bevezetett minket a húsvét előtti böjti időszakba, melynek célja, hogy szorosabbra fűzzük kapcsolatunkat az Úrral. Isten bőven ad lehetőséget a találkozásra napjainkban is. Így szól az Úr szava, a Példabeszédek 8.17-ben: „Szeretem azokat, akik engem szeretnek, megtalálnak engem, akik keresnek.” Ő megígérte, hogy megtalálható mindazokon az alkalmakon, amelyeken Jézus Krisztus van a középpontban. Ez a hétvége a Vele való találkozások hétvégéje volt, ahogyan minden vasárnapi istentiszteletünk is egy lehetőség az Úrral való találkozásra. Szeretettel várunk mindenkit, vasárnap 10.00 órakor az Üdvhadsereg Józsefvárosi gyülekezetében! „Közeledjetek az Istenhez, és Ő közeledni fog hozzátok!” (Jak 4.8a) Az eseményen készült képeket megnézheti : itt