Gyógyított és teljessé tett - a Tábornok üzenete

hirekhez

Az Üdvhadsereg Tábornoka 2020 Húsvét alkalmából is megfogalmazta gondolatait, mely üzenetként eljuttott szerte a nagyvilágba.

Távoktatás Sólyomtelepen

lehetoseg

Covid-19 váratlan helyzetet hozott az oktatásban is. Ahhoz, hogy a távoktatás sikeres legyen sok feltételt biztosítani kell.  

Ételszállítás Gyöngyösön, Népkonyha újragondolva

csomagolunk

Új helyzethez, új megoldások kellenek. Amint felmértük a változó szükségleteket, amelyet az új helyzet hozott, már is megtaláltuk a segítés módját. 

Élelmiszerrel segítettünk Miskolcon és Sajókazán

torodessel

 50 családnak osztottuk tartós élelmiszer csomagot. Kiemelten fontos számunkra a környezetünkben élő nehéz sorsú családok segítése. 

Tábornok üzenete otthonából

 

 Londonban ideiglenesen be kellett zárni az Üdvhadsereg Nemzetközi Főhadiszállását, ezért a Tábornok is otthonában dolgozik, onnan küldte üzenetét.

Sokan gyűjtöttek nekünk decemberben

köszönjük 2019

 Magánszemélyek és cégek is gyűjtöttek, több, mint 3 millió forint értékű tartós élelmiszer és egyéb adomány került a rászorulókhoz.

Újévi gondolatok

Újévi gondolatok Bernhard Wittwertől

„Barátjuk leszek azoknak, akiknek nincsenek barátaik” Az embereknek szolgálni és segíteni hozzátartozik az Üdvhadsereg természetéhez.

Ünnepi vacsora a négycsillagos hotelben

Ünnepi vacsorára hívták a Válaszút Háza lakóit egy budapesti négycsillagos szállodába, ez az este felejthetetlen élmény volt a vendégek számára.

Emberkereskedelem a médiában

banner

Emberkereskedelem a médiában címmel szervezett workshopot 2019 november 19-én a Brit Nagykövetség, az IOM és a Független Médiaközpont.

szépségnap

40 önkéntes segítségével szépültek

Nyolcadik alkalommal szerveztünk különleges Szépségnapot október 12-én a Válaszút Házában, ahol sztárkozmetikus, fodrászok, pedikűrösök és manikűrösök segítették önkéntesként az újjászületést.

Wesley Teológiai Nap 2019

WesleyTeológiaiNap 2019

Meghívó Wesley Teológiai Napra  

 

Bernard

Isten szeretetének villanybojlerje

Alig tudja valaki, mit teljesít igazából a magyarországi Üdvhadsereg. Hogyan néz ki a szociális és a gyülekezeti munkája? És hogyan lehet játszi könnyedséggel jót tenni?

bántalmazott

A bántalmazás arcai - modernkori rabszolgaság

Amikor arra gondolunk, hogy valaki bántalmazott, először főleg a fizikai bántalmazásra és a párkapcsolati konfliktusokra gondolunk. Pedig a bántalmazásnak rengeteg arca van. 

Átlátszó cikk

Rólunk írták

Szeretettel ajánljuk figyelmükbe a az atlatszo.hu weboldalon - Függőség, bántalmazás és lerombolt önbecsülés – két nő útja a hajléktalanság szélére, és vissza- címmel megjelent riportot. 

Szépségnap 2019

Szépségnap 2019

Ügyfeleink testi-lelki megújulására tavaszi Szépség napot szervezünk intézményünkben. Kozmetikus, fodrász, manikűrös, pedikűrös önkéntesek jelentkezését várjuk, hogy segítségükkel meglepjük nehéz sorsú ügyfeleinket egy felüdítő, kényeztető nappal, hogy megújulva nézhessenek szembe életük kihívásaival.

Brian Peddle

Karácsonyi üzenet 2018

A világot megváltoztató kapcsolat

Az emberkereskedelem áldozataiért

Kép1

Gyógyulás az összetört álmokból - Imanap az emberkereskedelem áldozataiért

szépségnap

Önkénteseket keresünk

Fodrász, kozmetikus, manikűrös, pedikűrös önkénteseket keresünk a Szépségnapra

Ügyfeleink testi-lelki megújulására ősziSzépség napot szervezünk, melynek időpontja : 2018. október 20., szombat, 10:00–18:00,

Füzetosztás

Miskolc füzetcsomag osztás

Múlthét kedden 300 db füzetcsomagot és tornacipőt osztottunk Sajókazán a helyi általános iskola tanulói között.