Rólunk

 

Magunkról - Soup, soap, salvation – Leves, szappan, üdvösség

- Az Üdvhadsereg Szabadegyház Magyarország rövid bemutatása -

Étel, testi-lelki megtisztulás és hit. Mindezt együtt kínálja az Üdvhadsereg az egész világon mindazok számára, akiknek már úgy tűnik, senki és semmi nem segít, akiknek az Üdvhadsereg talán életük utolsó állomása, és egyben utolsó lehetősége.
Leves, szappan, üdvösség. Ezt a hármast tűzte zászlajára az Üdvhadsereg, amikor 1865-ben Angliában William Booth, metodista lelkész megalapította, és felismerte, hogy nem elég pusztán prédikálni az embereknek, ha azok kiszolgáltatottak, éhesek, elhanyagoltak és betegek.

Miért hadsereg?
A Salvation Army (Üdvhadsereg) nevet és a katonai terminológiát, valamint az egyenruhát 1878-ban vette fel az addig Kelet-London Keresztyén Misszió nevet viselő kis csoport. Az új név, a megjelenés és a katonai jelképek a bűnnel, a nyomorral és az elesettséggel szembeni hadviselést fejezték ki. Az egyenruha és a katonai terminológia a mai napig ezt a hagyományt jelképezi, valamint az Üdvhadsereg felépítése, belső hierarchiája is a katonai elnevezéseket követi (tábornok, parancsnok, őrnagy, kapitány, hadnagy stb.)

Üdvhadsereg a világ 133 országában ( 2023)
Jelenleg több mint 100 ezer alkalmazott a világ 132 országában segít a rászorulóknak az Üdvhadsereg missziójában. Az Üdvhadsereg világ központja, a Főhadiszállás Londonban található. Az Üdvhadsereg a világban territóriumokra bomlik, mi a Svájc – Ausztria – Magyarország territóriumhoz tartozunk.

Üdvhadsereg Magyarországon
Magyarországon először 1924-ben jelentek meg külföldi tisztek, hogy a háború borzalmait követően segítsék az alkoholba és öngyilkosságba menekülő férfiakat, a kenyerüket az utcán kereső nőket, és az elhanyagolt, vagy árva gyerekeket. A gazdasági összeomlás, és az abból fakadó nyomor (menekültek tömegei, összeomló szociális ellátó rendszer) volt a kihívás, - különösen Budapesten. Az Üdvhadsereg gyülekezetei és szociális intézményei számtalan embernek nyújtottak vígaszt az 1928-32-ig tartó nagy gazdasági világválság idejen és később a II. Világháború éveiben, mígnem 1949-ben, az akkori politikai hatalom betiltotta működését.

A rendszerváltást követően, 1990-ben újraindult a magyarországi misszió. Jelenleg nyolc gyülekezet és öt szociális intézmény működik Magyarországon az Üdvhadsereg égisze alatt. Hajléktalanoknak kínál testi, lelki táplálékot, fedelet a fejük fölé, a rászorulóknak meleg ételt és ruhát, bántalmazott anyáknak és gyermekeiknek védelmet, az utcán lévő, tanácstalan fiataloknak közösségi teret.

Alapítva Magyarországon: 1924.-ben, megszűnt :1949-ben, újra megalapítva egyházként 1. sorszám alatt: 1990.04.28. (Fővárosi Bíróság 6.Pk.61.755/3 ), törvényi változások után bevett egyház nyilvántartási száma: EMMI/ 00025/2012 (2012.03.21.)

Egyház vagy karitatív szervezet?
Mindkettő. Olyan egyház, amely rendkívül kiterjedt karitatív munkát is végez, Magyarországon egyházként dolgozunk. Nemzetközi Küldetésnyilatkozat : Az Üdvhadsereg nemzetközi mozgalom és evangéliumi része az egyetemes keresztyén egyháznak. Üzenetének alapja a Biblia. Szolgálatának mozgatórugója Isten szeretete. Feladata, hogy Jézus Krisztus evangéliumát hirdesse és az emberi szükséget személyválogatás nélkül enyhítse az Ő nevében. Tevékenységeink között kiemelten fontos szerepet kap a szociális feladatok ellátása, a hit és cselekedet elválaszthatatlan egységet alkot.

Az Üdvhadsereg Magyarországon
Munkánkat gyülekezeteken és szociális szolgáltatást nyújtó intézményeken keresztül végezzük. Segítséget nyújtunk a hozzánk forduló rászorulóknak, személyválogatás nélkül az ő nevében.

Gyülekezeti munka
Jelenleg nyolc gyülekezet működik, a munkánk és segítségnyújtásunk szorosan összekapcsolódik, Budapesten: Terézvárosban, Józsefvárosban és Rákoscsabán, valamint vidéken Gyöngyösön, Miskolcon és Sajókazán, Debrecenben és Nyíracsádon. A gyülekezetek, az Üdvhadseregben : hadosztályok, rendszeresen tartanak Istentiszteleteket, a hitéleti tevekénységekhez szervesen kapcsolódik a lelkigondozás és élettanácsadás. A mindennapokban is fontos szerepet kap a közösségépítés, a kirándulások, táborok, a gyülekezetekhez tartozókkal éppen úgy, mint az otthonainkban lakókkal, valamint a külsős ellátottakkal való rendszeres foglalkozás, valamint a pszichiátriai és szenvedélybetege támogatása. 1997. szeptembere óta, heti rendszerességgel vesznek részt lelkészeink börtönökben végzett missziós munkában, ahol a fogvatartottakkal osztják meg hitüket, kérésük esetén felvesszük a kapcsolatot családjaikkal és támogatjuk őket.

Karitatív programok, munka a gyermekekért és ifjúsági prevenció
A gyülekezetek aktív közösségi életet élnek, az istentiszteleteken túl karitatív programokat is szerveznek rendszeresen, ruha és tartós élelmiszer osztást, egyéb természetbeni támogatást adnak a rászorulóknak. Debrecenben ifjúsági prevenciós programokat szereznek a fiatalok számára, a rendszeres találkozások és közös tevékenységek segítségül szolgáltak már sok fiatal életének jó irányba való fejlődéséhez. Miskolcon, Debrecen, Sajókazán és Nyíracsádon aktívan veszünk részt a helyi roma lakosság életében. Elköteleződtünk a hosszú távú jelenlét és segítségnyújtás mellett, úgy gondoljuk, hogy tartós változást csak így lehet elérni. A közösség építés mellett, szolgáltatásaink a lakosság számára életmódjavító és életvezetési segítséget is nyújtanak. Sajókazán a közösség érdekében kiépítettünk egy olyan vizesblokkot a gyülekezeti házban, ahol lehetőséget biztosítottunk tisztálkodásra és mosásra, mivel a helyi Sólyomtelepen, sok házban nincs vezetékes víz.

Minden gyülekezet szervez gyermekek számára vasárnapi iskolát, Bibliaórákat, és ingyenes nyári gyermektáborokat. Sajókazán az óvodában és iskolában hitoktatást biztosítunk. A Józsefvárosi Gyülekezetben működő Bábmissziós csoport rendszeresen keres fel oktatási intézményeket és fontos része a többi gyülekezet gyermekprogramjainak is.

Szociális intézmények

Hajléktalan ellátás│Nappali Melegedő│Népkonyha│Szállás│Tanácsadás és kísérés
Budapesten három intézményben, az Új Reménység Házában, a Válaszút Házában és az Új Kezdet Házában, vidéken a Gyöngyösi Reménység Centrumban naponta juthatnak segítséghez a rászorulók. Minden nap meleg étel, tiszta környezet, tisztálkodási lehetőség, ruha és lelki segítség is várja az ellátottakat. A szociális munka igen fontos része, hogy az Üdvhadsereg munkatársai segítenek a munkakeresésben, és az alapvető háztartási ismeretek megszerzésében vagy bármely alapvető szükséglet megoldásában, valamint támogatjuk őket lelkigondozással és élettanácsadással is. Célunk, hogy segítsük a továbblépést az önálló élet felé. Két intézményben pedig biztonságos szálláshoz is juthatnak a hajlék nélküliek. Arra törekszünk, hogy egyénre szabottan válaszoljuk a szükségletekre, ami nagyfokú rugalmasságot, odafigyelést és együttérzést, ugyanakkor aktív cselekvést jelent.

Családok Átmeneti Otthona
A Fény Háza 40 fő bántalmazott anyának és gyermekeiknek kínál védett menedéket, terápiát és támogatást. Intézményünk ellátandó célcsoportja az életvezetési problémák vagy más szociális és családi krízis miatt otthontalanná vált, védelmet kereső anya és gyermeke, válsághelyzetben lévő bántalmazott vagy várandós anya, a szülészetről kikerülő anya és gyermeke, valamint a gyermek nagykorú testvére (24. életévének betöltéséig). Intézményünk speciális célcsoportját alkotják a bántalmazott édesanyák és gyermekek.

Családi Bölcsőde
Fontosnak tartjuk a gyermekekkel való törődést is, Gyöngyösön Családi Bölcsődénkben, szeretetteljes, biztonságos környezetben tölthetik nálunk napjaikat a kicsik, ahol biztosított a személyre szabott fejlesztés, kiscsoportos foglalkozások és figyelmes nevelők kísérik fejlődésüket. Törekszünk arra, hogy jó kapcsolatot ápoljunk a helyi családsegítővel, gyámüggyel, pártfogói felügyelettel és az önkormányzat más szervezeti egységeivel, így egymást segítve együtt tudjuk betölteni küldetésünket.

Ráháb misszió│Emberkereskedelem elleni küzdelem
Ráháb szolgálat: emberkereskedelem túlélői, prostitúciós tevékenységet végzők körében végezzük szolgálatunkat. Mi is közreműködői vagyunk Isten nagy tervének. Közvetítjük az Ő szeretetét, hogy érezzék ők is érékesek, fontosak és nem mások árucikkei ők. Az a célunk, hogy ezen az alapon, értékes emberként, rendezzék kapcsolatukat Istennel önmagukkal és a környezettel.

Hitvallásuk: segíteni a rászorulókat minden olyan helyzetben, amelyben már senki más nem teszi, származástól, életkortól, ideológiai hovatartozástól függetlenül.

 

 

Kapcsolat

image

Bővebben...

Vezetőink

vezetőink

Bővebben...

Éves jelentés

image

Bővebben...

Küldetésünk

Bővebben...

Üdvhadsereg története Magyarországon

image

Bővebben...

Történet a nagyvilágban

Bővebben...

Nemzetközi kapcsolataink

image

Bővebben...