A kollégák között sokkal szorosabbá vált a kapcsolat, mert intenzívebb figyelmet kellett fordítani minden ellátottra és emiatt több információt kellett megosztani.
2020. augusztus 10.
A járványügyi folyamat során törekedtünk a nagyon gyakori belső tájékoztatásra, a kollégák és a lakók felé egyaránt. A változások olyan gyorsak voltak, hogy gyakran kellett aktualizálnunk az éppen érvényes előírásokat, protokollt.
Az első időszakban természetesen nehéz volt belerázódni az új helyzetbe. Gyakran a hírekből kellett tájékozódnunk nekünk magunknak is, mert még a hatályos rendeletek hivatalosan meg sem jelentek, nekünk már be is kellett volna tartanunk az abban foglaltakat. Az első időszakra az is jellemző volt, hogy rémhírek terjedtek a lakók között. Kinek az ismerőse, hogyan betegedett meg és milyenek lesznek a hatások. Úgy kellet döntéseket hoznunk, hogy az aktuális jogszabályi előírásokat nem is ismerhettük meg, ezért inkább előre szigorúbb szabályokat hoztunk az intézmény számára, mint ahogyan azt ténylegesen be kellett volna vezetnünk. Így volt biztonságosabb mindenki számára. Például a népkonyhai ellátás igénybevételével kapcsolatban, már a járvány időszak kezdetén eldobható, egyszer használatos műanyag edényekbe kerültek az adagok és nem engedtük, hogy az ellátottak a saját- olykor kétes tisztaságú- edényeikbe kérjék az ebédet. A konyhával egy blokkban lévő ebédlő helyett, az ételosztást áttelepítettük a közösségi imaterembe, így tudtuk azt elérni, hogy a konyhai dolgozóink már közvetlenül ne találkozzanak az ebédért sorban állókkal. A frissen elkészített ebéd, zárható műanyag dobozokba került a konyhában, és bár korábban ők adták ki az ételt, most ezt más kollégák vették át, így biztosabb volt, hogy a konyhai folyamatok során, nem tudunk fertőzést tovább adni.
A maszk és kesztyű viselését már a korai szakaszban bevezettük, illetve a kellő, min. 1,5 méter távolságot és a kézfertőtlenítő használatát is előírtuk. Bár az első hetek egyik legnagyobb kihívása az volt, hogy hol és hogyan tudjuk beszerezni a védekezéshez szükséges eszközöket és anyagokat, magát a szigorított higiéniai rendszert a dolgozók és az ellátottak is megszokták, 1-2 hét alatt napi rutinná vált mindenki számára.
A korlátozások miatt a nappali melegedő területén is át kellett alakítani a helyet, azért hogy biztosítani tudjuk a 1,5 méter távolságot, át kellett rendeznünk a teret. A korábbi 6-8 fő helyett csak 2 fő ülhetett egy asztalhoz, ez mindenképpen korlátozta a befogadható ellátotti létszámot. Az előírások központi szigorításával pedig már nem lehetett új jelentkezőket befogadni. Miután teljes izoláció lépett életbe az összes szociális intézmény minden szolgáltatására nézve az élet gyökerestől változott meg.
A Menhely Alapítvány egy adattárban gyűjtötte a fertőzésgyanús eseteket és napra kész információt szolgáltattunk mi is azokról, akik a karantént elhagyták és saját útjukra mentek. A központi lista alapján az összes szociális intézmény tudta a városban azoknak a nevét, akik potenciálisan veszélyeztethették a többieket.
Az esetleges fertőzöttek elkülönítésének protokollját is ki kellett találnunk és ehhez izolációs helyet kellett kialakítanunk, ebben a Honvédségtől kaptunk segítséget, akik az udvarunkban felállítottak egy katonai sátrat, amely alkalmas hely lehet a lehetséges fertőzöttek elkülönítésére és allátása. Az intézmény területén belül, de biztonságos távolságban a többiektől.
Különleges belépési protokollt vezettünk be, amely alól senki sem volt kivétel, a lakók és munkatársak számára is kötelezővé tettük. Bárki, aki kívülről belépett az intézmény területére, an-nak a fertőtlenítésen kívül mértük a hőmérsékletét és válaszolnia kellett néhány kérdésre is, mint pl. van-e esetleg valamilyen betegségre utaló tünete. Ezeket az adatokat azóta is folyam-atosan rögzítjük egy feljegyzésben. Hullámokban tapasztaltunk némi pánikot az emberek között, de ezek rendre le is csillapodtak néhány nap alatt, mivel fertőzés nem történt valójában.
A környezetünkben működő társintézményekkel is szorosabbá vált a kapcsolattartás, fenntartótól függetlenül, szakmai és gyakorlati segítséget egyaránt tudtunk egymásnak nyújtani ebben a helyzetben. A szükséges védelmi protokoll tartamának kialakításában vagy a meghibásodott kazán miatti tisztálkodás biztosításában is tudtunk egymásnak segítséget nyújtani. Ilyen kapcsolat keretében tudtunk ellátottjaink számára ingyenes gyógyszerekhez jutni, amely komoly segítséget jelentett például azoknak, akik elveszítették a munkájukat. Sokan olyan ágazatokban - pl. vendéglátás - dolgoznak, amelyben nagy elbocsátási hullámot tapasztaltunk. Más munkáltatók inkább azt javasolták a dolgozóiknak, hogy a már meglévő betegségeikkel inkább menjenek táppénzre, ezt a megoldást is sokan választották.
Próbáltunk segítséget nyújtani a szabadon maradt idő tartalmas eltöltésében is. Ennek érdekében vásároltunk színes folyóiratokat, amelyet lehetett olvasni, lehetett társasjátékkal játszani, ez is népszerűnek bizonyult. Volt, aki kézimunkázott és volt, aki naplót írt. Összességében jól teltek a napok.
Kicsit más volt a helyzet az egyes területeken, hiszen a bentlakásos, átmeneti és rehabilitációs részen élők karantén előírása sokkal szigorúbb volt. Csak munkába lehetett kimenni. A vásárlásokat is kollégáink intézték és csak teljes fertőtlenítés után kerültek fel a megren-delőkhöz. A lakók által összeállított "kívánság" listák olykor nagy kihívások elé állították kollégáinkat.
Volt egy eset, amely nagyon megviselt lelkileg mindannyiunkat. A zárlat elindulása után nem sokkal az egyik lakónk egészsége romlani kezdett, sajnos hamar kiderült, hogy daganatos be-tegsége újult ki és súlyosbodott is. Hiába volt érvényes beutalója a kórházba, nagyon sokáig nem fogadták és egy alkalommal, amikor munkatársunk bekísérte, ő hamarabb hazaért, mivel taxival visszaküldték, mint az őt kísérő munkatárs, aki a BKV-t használta. A folyamatos emésztési problémái miatt nagyon lefogyott és rendkívül elesett állapodba került. Tiszteletre méltó volt, ahogyan az ő intenzív ápolását felvállalta egy kolléga és mindent megtett az állapo-ta javításért. Nem csak a speciális tápszereket szerezte be és etette a hölgyet, hanem kemény harcot folytatott azért, hogy olyan kórházi ellátást kaphasson, amelyet az állapota megkövetelt volna. Sajnos a két hét várakozási idő a hospice esetében is több, mint két hónapra nyúlt végül. Sikerült egy családtagot is bevonnia ebbe a küzdelembe és végül együttes erővel tudták őt egy kórházi osztályon elhelyezni, ahol az állapotának megfelelő intenzív kezelést megkaphatta. Jelenleg úgy tudjuk a lehetőségekhez képest jól van. Ez az eset volt a legmegterhelőbb számunkra, hiszen nem tudtuk, hogy túléli-e a karantén időszakot, megkönnyebbülés volt őt biztos, szakértő kezekben tudni.
NAPPALI MELEGEDŐ
A nappali melegedő esetében nagyobb volt a rizikója annak, hogy valaki fertőzést hurcolhat be, hiszen a szolgáltatást igénybe vevők az éjszakáikat nem nálunk töltötték. Reggel 8:00-11.00 között lehetett bent tartózkodni, és egy óra alapos fertőtlenítési, takarítási időszak után tudtak visszajönni az épületbe. Akkor már ebéddel vártuk őket és 12:00-18:00-ig óra ismét használhatták szolgáltatásainkat. A bent tartózkodáshoz szükséges maszkot folyamatosan biztosítottuk és megelőzésként továbbra is biztosítjuk.
Az itt dolgozó munkatársainkat különleges védelmet nyújtó maszkkal és a gyakori teljeskörű fertőtlenítéssel igyekeztünk megóvni minden megbetegedéstől.
A korlátozások fokozatos feloldása megkönnyebbülést hozott mindannyiunk számára.
A nehéz időszakban nagy segítség volt lelkileg a munkatársaknak és az ellátottaknak egyaránt, hogy lehetőség volt minden nap 10:00 órától és 14:00 órától egy rövid közös imádságon részt venni, ahol közösen kértünk felszabadulást. Ez annyira népszerűnek bizonyult, hogy a zárlat végeztével sem hagytuk abba, a mai napig folytatódik.
