Öt évvel ezelőtt még egyfajta reménnyel néztünk előre. A nyugati demokrácia rendszere és az önmegvalósítás banki hitelekbe csomagolt álmai mindannyiunk előtt megcsillogtatták bájaikat. Persze sok-sok jó is történt velünk!

A családokban ezernyi módon jelenik meg a problémákkal való képtelen vagy nehézkes megküzdés. Bezárkóznak, bizalmatlanok egymáshoz. Nehezen fogadnak el mástól lelki és életviteli segítséget.

Természetesen a férfiak is ki vannak téve ezeknek a hatásoknak, főleg középkor felé közeledve. Az Új Reménység Háza Férfi Átmeneti Hajléktalan Szálló lakói is honfitársaink. A társadalom is elismeri, hogy a változó körülmények között igen nagy létjogosultsága van a szociális munkának és a szeretetszolgálatnak. Kollégáimmal igyekszünk Jézus Krisztus indulatával lenni a hozzánk betérő bajbajutott férfiak felé…

Azt mondják, hogy sokszor a saját ”szenvedéstörténetünk” terel a segítő szakma felé. Ez így van. Jézus Krisztus is hozzánk hasonlóvá lett, kivéve a bűnt. Átérezte, tudta gondjainkat, örömünket, vívódásainkat. Ezzel még jobban megértett minket és tudjuk az evangéliumokból, hogy akin tudott személyesen segített.

Természetesen rengeteg elv van, ami alapján végezzük a feladatainkat, de most a türelemről szeretnék beszélni:

Vannak férfiak, akik komoly krízis után érkeznek hozzánk a hajléktalan ellátó rendszerbe. Állandónak vélt munkalehetőségük szűnik meg. Nincs másik állásra lehetőség. Albérletet nem tudnak finanszírozni. Eddig a maguk módján laktak, most kényszerből kénytelenek más férfiakkal megosztani életterüket: lakószobát, zuhanyzót, WC-t, ebédlőt, ételmelegítőt, ebédlőasztalt. A saját testi-lelki-szellemi vívódásukon túl, még más nehéz sorsú emberek természetét is el kell viselniük. Az utcáról nem lehet munkába járni. Ebben a bénultságban a gyász, depresszió, agresszió különböző mértékű formái jelennek meg.

 Az egyik ellátottam is így járt. A nyolc osztály után komótosan töltött el húsz évet egy munkahelyen, majd felmondtak neki. Végkielégítését hamar felélte. Nem gondolt a holnapra. Teljesen megbénult lelkileg. Apja kíséretében hozzám került felvételre. Mondhatni kissé fogyatékosnak tűnt. Flegma, türelmetlen viselkedésével több esetben konfliktust váltott ki még velem szemben is. Dilemmába jutottam. Hiszen nem kevés pszichikai terheléssel jár az ilyen ismétlődő konfliktushelyzet. Isten szeretete győzött bennem. Visszaemlékeztem arra, hogy én is voltam tartós álláskereső és bizony a depresszió engem sem került el. Minden ilyen helyreigazító helyzet után jobb lett a kapcsolatunk. Bár a szobatársai között a rangsort nézve ő volt az utolsó, lassan-lassan az élethelyzet okozta gyász kezdett véget érni.  Folyamatosan állás keresett, de sutasága, kis termete, sugárzó bizonytalansága elutasításra talált, mégis tartása, ruházata, hangulata, ha lassan is, de felfelé ívelt. Az intézményi lelkigondozó is pártfogásába vette. A lelki alkalmakat látogatni kezdte (immár fél éve). Nem tudta megfogalmazni, hogy ki is az Isten, de ment a szíve után. Bevontuk a rehabilitációs programunkba, ahol naponta precízen takarít. A szomszédos gyülekezetet is látogatni kezdte. Most az „Alfa” (hitmélyítő) tanfolyamon vesz részt.

Döbbenetes látvány, hogy egy üres, céltalan emberből hogyan lesz gondolkodó, imádkozó, bibliaolvasó ember. Könnyebb lett volna elküldeni, de Jézus Krisztus szeretete utolérte őt. Az intézményünk minden munkatársa közvetett vagy közvetlen része ennek a folyamatnak.

Számomra az alábbi eset is bizonyítja, hogy az ember nem egy gépezet, hanem élőlény. Míg a mai kor mindent instant kínál, kiderül, hogy az időt lehetetlen megspórolni: fel kell dolgozni az életünk történéseit. Fontos a személyes kapcsolat! Ez pedig időt, türelmet, szeretetet igényel. Isten munkatársaiként hálásak vagyunk, hogy tevékenységünk által bajbajutott emberek felemelkedését támogathatjuk.

Időt Istennek, időt magadnak, időt másoknak!

                                                                         Bodóczki Antal-munkatárs

                                            Új Reménység Háza Férfi Átmeneti Hajléktalan Szálló

Egy szép napos délelőtt megjelent otthonunk udvarán egy cica (szép fehér bundával, fekete farkincával és két vicces szürke folttal az oldalán), és rendszeresen visszatérő vendégünk lett. Kitartóan próbálkozott a ház összes lakójával megismerkedni, a nyitva felejtett ajtón besurranni, és az ablakfába a monogramját vésni. A gyerekek persze kaphatóak voltak egy kis simogatásra, hancúrra, de bizony a „kegyetlen munkatársak” részéről minden alkalommal csak üldözést tapasztalt. Hiszen az előírások kerek-perec kimondják, hogy egy intézményben macskának helye nincs. Amikor már minden riasztó próbálkozásunk (sicc-elés, tapsolás, toporgás, stb.)   csődöt mondott, és őfelsége épp csak a farkincáját legyintette meg, elindultam, hogy utolsó próbálkozásként felkutassam a gazdáját, hogy segítséget kérjek tőle. Amikor a szomszédnak előadtam problémánkat, meglepetésemre könnybe lábadt szemmel fogadta a hírt, mivel már napok óta aggódnak, hogy „Pamacs” (kiderült, hogy ez a becsületes neve) nyomtalanul eltűnt, és még enni sem jár haza. A nagy találkozáskor a cica lehajtott fejjel somfordált elő a bokrok alól, a gazdi pedig mosolyogva becézgette, ölelgette, simogatta, kabátjával takargatta. A jelenetet látva eszembe jutott, hogy a héten a Gyermek-Biblia órán a Tékozló fiú (Lukács evangéliuma 15,11-32.) története lesz a téma. Van valami közös Pamacs, a Tékozló fiú és a mi történetünkben. Ahogyan Pamacs és a Tékozló fiú otthagyta a szerető otthont, hogy jobb társaságot keressen, úgy fordulunk el mi is Mennyei Atyánk szeretetétől, hogy a saját fejünk után menjünk. Mi is megtapasztaljuk, hogy ha az elején jól is mennek a dolgok, mégsem boldogulunk egyedül, Isten gondoskodó szeretete nélkül. És milyen jó, hogy Isten egészen közel jött, elénk jött, amikor emberré lett, hogy magára vegye a mi engedetlenségünk, elkóborlásunk büntetését. Hogy amikor találkozunk, akkor teljes megbocsátással ölelhessen magához, ahogyan Pamacsot a gazdája, a Tékozló fiút az édesapja.

A Karácsony után vagy előtt (?) a Húsvét a keresztyének nagy ünnepe. Hogy ki lehet-e emberi szóval fejezni ennek méretét, én nem vállalkozom rá. A decemberi áhítat után többen jelezték felém, hogy jó lenne ezt a közös együttlétet máskor is megejteni. Lassan-lassan a kívánságuk, vágyuk bennem feledésbe merült, mígnem egyik-másik lakónk felemlítette, hogy jó lenne együtt ünnepelni a húsvétot. Említést tettem róla a munkahelyi vezetőimnek, akik beleegyezésüket adták, hogy megtartsam. Az időpontban megegyeztünk és abban, hogyha legalább öt ember személyesen jelentkezik, hogy igénye van arra, hogy Isten Igéjét hallja és szeretetközösségben eltöltse a szabadidejét, örömmel eleget teszek a kérésüknek. Meglepetésemre nemhogy öten, de tizennégyen jelentkeztek! A Húsvét rohamosan közeledett, de nekem nem volt ihletésem, textusom, amiről beszélhetnék. Egy teljesen váratlan időpontban eszembe ötlött a missziói parancs. Hogy ne egyhangú beszéd, hanem lélekben is ünnepi hangulat legyen, elkezdtem az internetről letölteni húsvéti dicséreteket, amik az általunk használt énekeskönyvben is benne vannak, majd kiírtam CD-re. Elérkezett a nap, amikor is magot kell vetnem, de, hogy kinek alkalmas vagy alkalmatlan az időpont, nem az én tisztem megmondani, megállapítani. Persze, saját készítésű süteménnyel is készültem, de nem hinném, hogy pusztán ezért vártak volna.   Kolléganőm segítségemre volt a terítésben, asztalrendezésben, de mint mindig, most is izgultam. Azt hiszem, minden okom megvolt rá, hiszen a feltámadást emberi szavakkal megmagyarázni nemigen lehet, azt érezni lehet Jézus életünkben végzett tetteivel. Én sem tettem másként és ezeket mondtam: Nagy nap ez a mai, bár a teológusok vitatkoznak, hogy melyik ünnep a nagyobb: a Karácsony vagy a Húsvét. Én nem akarok állást foglalni egyik mellett sem, mert kis teológus vagyok én ahhoz, hogy a nagyok dolgába beleszóljak. Nem tudok különbséget tenni a nagyságukban, mert a születés nélkül nincs halál és a feltámadás sincs születés nélkül. Viszont, ha nincs feltámadás, akkor Krisztus születését talán fel sem jegyzik, mert ugyan tökéletesebb emberéletet élt, mint bármelyikünk, de meghalt és az idők folyamán bizonyára feledésbe is merült volna, hogy létezett. De hála legyen a mi Urunk, Istenünknek, hogy nem így történt, mert akkor nem lenne értelme az életünknek, nem lenne értelme a szeretetnek, a megbocsátásnak, az elfogadásnak, a könyörületnek és az irgalmasságnak. Három pontban szeretném elmondani most mindazt, amit hitem szerint az én Istenemtől kaptam üzenetként, amit tovább kell adnom.

1. Jézus azt mondja: nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Az ember három részre osztja általában a világot: az ég, a föld és a földalatti dolgok. Nézzük sorban! Az égen ott a Nap, a felhők és a madarak. Hát ezen nincs mit uralkodni. A föld definícióján tehát ennek a sárgolyónak a felszínén élőket értjük.  Itt ugyan van uralkodnivaló, de arra ott vannak a politikusok, királyok, országok vezetői. A föld alatt az elhunytak tetemei vannak, no meg a bányák, amiket kiaknáztunk többnyire. Ezen az úton nem jutunk valami messzire. Máshonnan kell megközelítenünk a dolgokat.
2. Az Isten országa nem erre a három dimenzióra terjed ki! Most örülök, hogy nőknek kell evangéliumot hirdetnem, mert figyeljék csak meg: Jézus először nőknek jelent meg! A nők lelkileg érzékenyebbek, mint a férfiak. A férfiak inkább materialisták. Ezért van az leírva is, hogy néhányan kételkedtek az asszonyok híre hallatán. Legjobban Tamásról tudjuk, hogy azt mondta, hiszem, ha látom, de bizonyára nem volt egyedül. Az asszonyok hittek az angyalnak is, míg Tamás csak akkor, amikor látta a sebeket. Jézus ugyan megmondta előre, hogy fel fog támadni, de ez csak később tudatosult bennük. Ne ítéljük el ezért őket, mi is gyakran vagyunk így. Érdekes, ha azt halljuk, hogy valamelyik író, költő, szobrász élt ettől eddig, azt elhisszük, de ha Jézusról hallunk, akkor az mese, kitaláció, hallucináció. Ráadásul, ha még a feltámadását is említjük, egyenesen a zárt osztályra küldenek bennünket. Egy kitalált személy vagy hazug esemény miatt gondolják, hogy bárki is a halált választaná? Pedig sokan az arénában végezték az oroszlánok között, mert nem voltak képesek letagadni azt, amit láttak, esetleg megtapasztaltak. Higgyék el, én sem kapok több fizetést, mert az átélt tapasztalataimról beszélek, ami emberi mértékkel mérve lehetetlennek tűnik. Amikor az orvostudomány csődöt mond és kikötve, felrácsozva a halálom beálltát várják, én meg épülök, felkelek, kiszállok a kerekes székből, nem tudják hova tenni. Ha meg az Isten kegyelméről beszélek, ostobának néznek. De úgy vagyok vele, hogy amikor ők is megtapasztalják, magukat hogyan minősítik? Márpedig én valóban megtapasztaltam az Isten irgalmát, mert a saját mértékemmel mérve is halált érdemeltem volna az előző életem miatt. De Jézus értem is jött, hogy üdvösségem legyen. Új életet kaptam, hogy mások örömére és hasznára lehessek, hogy értelmet nyerjen az én életem is. Hiszem, hogy mindnyájunkat ilyen céllal teremtett, nem azért, hogy elforgácsoljuk az életünket holmi kis kalandok, melegedők vagy esetleg bármilyen ellátó intézményben. És itt jön a 3. pont:
3. Küldetésünk van. Az Isten országát hirdetnünk kell. Azt, hogy az Isten szeret bennünket, megbocsátja bűneinket és Jézus Krisztus üdvösséget szerzett mindnyájunknak. Példát élt elénk, hogy hogyan lehet lelki terheinktől megszabadulni, hogyan kell szeretettel elfogadni a másikat, hogy boldogok lehetünk akkor, ha másokat sikerül hozzávezetnünk. Ha csak örömködünk, hogy Jézus meghalt és feltámadt értünk, az olyan, mint az a kút, amelyikből soha nem mernek vizet: előbb megposhad, majd kiszárad. De ha továbbadom, boldog leszek tőle. Ha elfogadom a másikat, ha megbocsátok, ha a szolgálatára vagyok bárkinek és ez mosolyt csal az arcára, ha osztozok abból a kevésből is, amim van, a bennem lakó Jézus Krisztus szeretetét sugárzom. Itt kezdődik az Isten országa, itt a földön és majd odaát a számadáskor nem kell pironkodva, fejet lehajtva szégyenkeznem, mert követtem a misszió parancsot.

Ebben a három pontban adom tovább, amit az én Uram rám bízott, de egy mondatban így tudnám összefoglalni: szeress, mert a feltámadott Jézus Krisztus azt mondta. Nem érzelmi túlfűtöttséggel, szolgálattal. Akkor tudják meg, hogy Jézus igazi barátja vagy, ha nem hozol szégyenfoltot erre a barátságra. Ha érzed, hogy Jézus mosolyog, ha rá tekint. Kívánom mindnyájunknak, hogy Jézus Krisztus ne bánja meg soha, hogy vállalta értünk a keresztet. Természetes imádkoztunk, majd elmondtuk közösen a Miatyánkot és a minden keresztyének hitvallását, az Apostoli hitvallást is. Végül pedig csoki tojást adtam mindenkinek, elmondva, hogy a hagyomány szerint ez az újjászületés jele, a nyúl pedig annak jelképe, ahogy a tanítványok futottak az üres sírhoz. Ennek jeleként nyuszi alakú tortával kínáltam meg az asszonyokat, akik örömmel és testvéri szeretettel vettek engem és egymást körül. Személyes tapasztalatom az, hogy valóban feladatunk hirdetni, mondani alkalmas és alkalmatlan időben az Isten Igéjét, különösen, ha tettekkel is alá tudjuk támasztani, mert soha nem tudhatjuk, mikor hoz gyümölcsöt a mi magvetésünk. A nekik szerzett öröm engem boldoggá tett, hogy ismét valakiknek a hasznára lehettem.  

Újlakiné Rózsi

Budapest, 2013. április 1.

Őszintén vagy hiteles

Lassan két éve lesz, hogy intézményünk nappali melegedőjében teljesítek szolgálatot, s azt hiszem, nem is veszem rosszul az akadályokat, kihívásokat.

Az ide betérő emberek semmivel nem különböznek az átlagtól, ugyanúgy elrontottak néhány dolgot az életükben, mint bárki más, csak az ő kudarcuk látványos. Ennek felismerése iszonyatos lelki gyötrelemmel jár, miközben vergődnek az önsajnálat és az önvád kínjaival. Tapasztalatból mondom ezt, mivel én négy év utcai és öt év szállón töltött élet után vagyok, ami nem kis megpróbáltatás különösen egy nő részéről. Ezekben a körökben a farkastörvények uralkodnak, nincs igazán helye az észérveknek, mert az ököljog érvényesül. Az utcai lét olyannyira megviselt, hogy agyvérzést kaptam, de életben maradtam, ami egyedül az Úr Isten kegyelmének tudható be. Ez a saját bőrömön megtapasztalt irgalom vezetett a megtérésemhez és most ott tartok, hogy minden igyekezettel azon vagyok, hogy ezt a kegyelmet soha ne bánhassa meg az én Gazdám.

  Minden átélt negatívumot jóra fordított az Isten és Jézus Krisztus barátja, munkatársa lehetek. Ezt az átélt istenélményt szeretném én továbbadni a gondozottjaimnak, mert hiszem, hogy ők is részesedhetnek ebből. Az ebédnél – mivel népkonyhát is működtetünk – egy-egy igeszakaszt rájuk vonatkoztatva igyekszem magyarázni. Elmondom, hogy ők sem nagyobb széltolók Zákeusnál, őket is tárt karokkal várja az Atya, mint a tékozló fiút. S nekik sem lesz meg ismét az a sok jó, ami volt, mint az elveszett fiú eltékozolt vagyona, de kezdhetnek újat, mint a megfeszített lator. Mindössze arra kérem őket, ne halogassák, mert nem tudni, lesz-e holnap. Azt hiszem, én vagyok az egyedüli szociális munkás, aki örül a krízisidőszaknak, mert szombatonként tartok egy olyan csoportos foglalkozást, ahol mindenki elmondhatja, milyen hatások érték az elmúlt héten. Érdeklődök bizonyos dolgokban az érzéseikről, kíváncsi vagyok a véleményükre és bátran, őszintén elmondhatják a gondolataikat. Komoly feladatot jelent ez nekik is, mert mindig körbemegyünk, senki nem maradhat ki és nem szólhatnak közbe, csak amikor rájuk kerül a sor. A beszélgetés során felvállalom mindazt, amit elrontottam, ettől válok hitelessé előttük. Nem csinálok titkot a múltamból és ezért érzik, tudják, hogy együtt érzek velük. Olykor biztatni kell őket, hogy nem vagyok kakukktojás, nekik is megvan a lehetőségük, az életük értelme, csak meg kell keresniük. Ez ugyanolyan dolog, mint a gyermekkorban elszenvedett sérelem, amit újra kell gondolni, de el kell engedni, mert az már a múlté. Kifejezetten lelki ébresztőnek tartom a tavasz kezdetét, mert ugyanúgy őket is ébresztgetni kell, mint ahogy a természet ébredezik. Azt az Isten ébresztgeti, én a csoportomat. Amit eleinte szégyelltek, már őszintén felvállalják, néha sírnak is. Tele vannak elfojtott, elpalástolt érzelmekkel, amik a beszélgetés alatt felszínre kerülnek, és nem terheli őket tovább. Néhányan már munkát is keresnek, van, aki talált is, de a szabadnapján bejön közénk. A nehezen oldódó indulás után egyre nyitottabbá váltak, néhányan családjukként említik meg közösségünket.  

  „Olykor olyanokkal kell foglalkoznunk, akikről már mindenki más lemondott. Talán mi magunk is arra a következtetésre jutunk, hogy nincs esély az előrehaladásra. Ha ilyenkor rátalálunk egy halvány reménysugárra, az elég lehet a fordulathoz, a számottevő eredményhez, ahhoz, hogy megmentsünk valakit, aki arra érdemes. Próbáld meg, barátom, csak még ez egyszer!” (Hanoch McCarty) Újlaki Józsefné Budapest, 2013. február 16. 

2013. február Amikor a gyermek tanít…

A gyermekek számára bizony már kezd hosszúra nyúlni a tél, és nehezen viselik, hogy az udvari hancúr, nagy rohangálások, friss levegő és napsütés az igényeikhez képest a napjuk minimális részét tölti ki. Mert számukra érthetetlen, felfoghatatlan, hogy anya nem tud kétfelé szakadni, egyik felével velük játszani, szánkózni, vagy pocsolyában ugrálni, másik felével főzni-mosni-takarítani.

A felgyülemlett energiájuk kitörésekor néha az aula egy nagy hangversenyteremmé változik (az éneklés, duruzsolás, kiáltás keverékét különösen kiemeli az aula akkusztikája), a szobanövények és fotelek akadálypálya részeivé válnak, a folyosó pedig kifutóvá. És bizony megesik, hogy a hangerő, a távolság, vagy a lendület bemérésekor elszámítják magukat. Megtörténnek a kisebb nagyobb huppanások, karcolások, koccanások. És ilyenkor kerülnek elő az édesanyák, akik anyaoroszlánként kelnek gyermekük védelmére.

Legutóbb két négyéves csemetének sikerült összeütközésbe kerülnie egymással. Görbült a száj, könnybe lábadt a szem. Réka (a „sérült” fél) édesanyja azonnali megtorlást követelve állt a „vétkes” Zsolti előtt. A gyerekek feje fölött a két anya indulatosan, gesztikulálva követelte saját gyermeke igazságát.

Zsolti, a „támadó” megszeppenve nézett hol egyik, hol másik felnőttre, és mivel inkább a feszültséget érzékelte, nem annak okát, egy idő múlva legörbült a szája és sírni kezdett. Réka, a „sértett” szintén megszeppenve nézett hol egyik, hol másik felnőttre, majd a szipogó Zsoltira. Ő sem értette a feszültség okát, de inkább tudott azonosulni Zsolti bánatával, így vigasztalóan átölelte, csitítgatta. Nekik nem okozott nehézséget, hogy a „konfliktusukat” rendezzék, egymásnak megbocsássanak.

A vitára megjelenő gondozó már csak a gyerekekre hívta fel az édesanyák figyelmét. Kövessék az ő példájukat: bocsássanak meg egymásnak, mosolyogjanak egymásra, és „játszanak” tovább.

A befizetett adójának 1%-a felajánlásával Ön is hozzájárulhat  munkánkhoz!

Együttműködve a társadalom széles rétegeivel, az Üdvhadsereg gyülekezetei, szociális intézményei igyekeznek mind nagyobb részt vállalni a rászorultak, bajbajutottak, szükséget szenvedők egyre összetettebb problémáinak kezelésében, megoldásában.

Adója 1 % -nak felajánlásával munkánk kiteljesedését segítheti, kérjük tiszteljen meg támogatásával.

Hogyan rendelkezhet az adó 1%-áról?

• Egyéni vállalakozó esetében február 25-ig adhatja le adóbevallását, vele együtt az adó 1% -áról szóló rendelkező nyilatkozatot.
• Magánszemélyként saját maga készíti el adóbevallását, ami egyben tartalmazza az adó 1% -áról rendelkező nyilatkozatot is, május 20-ig küldheti el az adóhivatalhoz.
• Elektronikus adóbevallás esetén, az ehhez szükséges keretprogram, valamint az előző évre vonatkozó szja adatlap letölthető az APEH oldaláról. Adó 1% -áról ebben az esetben, az adóbevallás 5. oldalán rendelkezhet. Kérjük, írja be egyházunk technikai számát: 0176 
• Amennyiben az adóbevallás leadásakor nem rendelkezett az adó 1%-áról, később is lehetőség van feladni a rendelkezést, egészen május 20-ig, a korábbi években megszokott borítékban, vagy elektronikus formában.

FONTOS! A lezárt borítékon tüntesse fel pontosan NEVÉT, állandó CÍMÉT és ADÓAZONOSÍTÓ JELÉT, a hátoldalán pedig a ragasztást keresztezve ÍRJA ALÁ. Tennivalók adó 1% felajánlásához

• A kinyomtatott és kivágott nyilatkozatot tegye egy olyan szabvány méretű borítékba, amelyben az éppen elfér.
• A lezárt borítékon tüntesse fel nevét, állandó bejelentett lakcímét és adóazonosító jelét.

A rendelkező nyilatkozatot tartalmazó borítékot május 20-ig adja le a munkahelyén vagy tegye adóbevallása mellé, és juttassa el az adóhatóság címére.

További adományokat a :

10404072-50494954-56521010 számú számlán fogadunk.

Köszönjük támogatását !

„Én is hajléktalan voltam, közülük jöttem. Mára már kimásztam belőle, de nem akarom magukra hagyni őket, segíteni akarok rajtuk” – ez motiválja Újháziné Rózsát, aki az Üdvhadsereg Rákoscsabai Gyülekezetének szociális munkása. A hajléktalanok télen vannak a legnehezebb helyzetben. Az éjjeli fagyok mellett az is hozzájárul ehhez, hogy a hidegben idénymunkát találni is sokkal nehezebb. „Ebben az időszakban fokozottan oda kell figyelni azokra az emberekre, akik az utcán élnek vagy nincsen állandó lakhatásuk. Fontos, hogy az ünnepek alatt legyen hova menniük, nekik is szükségük van a családias légkörre, szeretetre” – mondja Rózsi. Az Üdvhadsereg Rákoscsabai Gyülekezetében jártunk, hogy megtudjuk, hogyan töltik az itt élők és a melegedőkbe járó fedélnélküliek idén az ünnepeket. Ebédidőben érkeztünk, a szokásos ima után – amit Rózsi tartott – főzeléket és kolbászt kaptak az idejáró férfiak. Négy évig az utcán „Sokan nem tudják, hogy nem is olyan nehéz hajléktalanná válni, én négy évet töltöttem az utcán” – meséli. Rózsi nevelőintézetben nőtt fel, majd szakmunkásképzőbe járt, férjhez ment és négy lánya született. Trolivezetőként dolgozott a kilencvenes években, de egy nap hibát követett el, ami egy balesethez vezetett, hét hónap fogházra ítélték, a gyerekeit állami gondozásba kellett adnia. „Amikor kijöttem a börtönből, senkitől nem kaptam segítséget, nem tudtam visszamenni dolgozni, elkezdtem inni.” Rózsi egyre többet ivott, minden pénzét alkoholra költötte. A lakásmaffia átverte: elcserélte lakását, „végül nagyjából semmire” – mondta. Rózsának sikerült: négy évig élt az utcán, az alkohol rabjaként, de kitört a hajléktalanságból Miután utcára került, 1998-tól 2001-ig élt a Mechwart Liget parkos részén: egy padon aludt, Fedél Nélkült árult, amiből volt némi pénze, ám azt is leginkább alkoholra költötte. „Egy kartonpapírt tettem a padra és nagyon bebugyoláltam magam, de fagyos időben nehéz volt, kétóránként felébredtem, ilyenkor bementem a közeli kocsmába felmelegedni.” Elmondása alapján szerencséje volt, mert egy közeli nevelőintézetbe – ahova a gyerekeit helyezték el – járt tisztálkodni. Gyerekei sosem ítélték el az életformája miatt, végig jó kapcsolatban volt velük. Rózsi ez alatt a négy év alatt egyszer sem találkozott utcai szociális munkással és nem volt melegedőn, nem vett részt hajléktalanellátásban. Volt kiút Ám egy idő után nem bírta a teste a folyamatos alkoholizálást és az utcai életet, 2001-ben agyvérzést kapott és kórházba került, 3 hónap alatt épült fel. „Akkor változott meg gyökeresen az életem, egy ivócimborám eljött a kórházba és elmondta, hogy imádkozunk érted a gyülekeztben, később elmentem oda, mert kíváncsi voltam. Itt találkoztam egy lelkésszel, aki nagyon sokat segített nekem, úgy éreztem végre befogadnak” – emlékezik vissza Rózsi. Az ivást abbahagyta, egyre többet járt a gyülekezetbe, majd kapcsolatba került a Kiút Egyesülettel, ahol eleinte önkéntesen, majd fizetésért végzett utcai szociális munkát. Közben a segítők tanácsára leérettségizett levelezőn, majd elvégzett egy négyéves szociálissegítő- és teológusképzést a Baptista Teológiai Akadémián. Pár éve dolgozik a rákoscsabai nőotthonban, a Kiút Egyesületet ott kellett hagynia „forráshiány” miatt. A Kiút Egyesület alelnöke elmondta, hogy 2012-ben nem kaptak pénzt az államtól az utcai szociális munka ellátására, most ezt önkéntesen végzik a belvárosban, ám kevesebb időben, mint eddig. „Nagyon szeretem az itteni munkámat Rákoscsabán, úgy érzem, jól végzem a feladatomat, sokszor tudom, kinek mire van szüksége” – meséli az egykor utcán élő asszony. Rózsi folyamatosan segít az itt élőknek és a melegedőbe járó férfiaknak, adminisztratív feladatokat is ellát, ügyel a rendre és a tisztaságra, ezek mellett teológiai kört is vezet. Jelenleg lányával él egy albérletben Mátyásföldön. Mint mondja, elégedett, van elég pénze, és még a környezetén is tud segíteni. Az ünnepekre süteményt süt a melegedőbe járó hajléktalanoknak, ha szükség van rá, kávét is fog venni nekik a saját pénzéből. „Az unokáimnak is kitaláltam már, mit veszek” – meséli büszkén. Rózsi feltűnően derűs, az otthonban mindenkivel szót ért, szívesen fordulnak hozzá az emberek. „Leginkább a hitem ad erőt, máshogy nem tudtam volna megváltoztatni az életemet, most megpróbálok másokba is lelket önteni” – tette hozzá. Befogadják őket A rákoscsabai nőotthonban egyébként 24 nő él, nekik nyújt ellátást, programokat és személyi segítséget az intézmény, a bentlakók a jövedelmük 25 százalékát fizetik az ott tartózkodásért. Emellett melegedőként is üzemel a helyiség, a hajléktalanok reggel nyolctól délután négyig maradhatnak itt, délben ingyen kaphatnak ebédet, és részt vehetnek az intézmény által kínált programokon: filmnézés, teológiai beszélgetések, de ingyen használhatják az internetet és telefont is. Rózsi elmondta, hogy itt mindenkit elfogadnak, ha alkalmazkodik a szabályokhoz, az alkoholt és a szemetelést nem tűrik meg. „A hajléktalanokon csak az Isten tud segíteni, én azt gondolom, soha nem szabad feladni, mindenkinek sikerülhet újra normális életet élni” – mondta Újlakiné a hvg.hu-nak. A szentestét is itt tölthetik a hajléktalanok, Rózsi istentiszteletet fog tartani, majd körbeállják a karácsonyfát, énekelnek. „Sokaknak nincs otthonuk, rokonaik, máshol nem tudnák tölteni a karácsonyt, itt van már a családjuk” – mondja Újlakiné. Rózsi szerint ez az egyik legjobb ellátóhely, itt nem csak szállást kapnak a hajléktalanok, de napi kapcsolatban lehetnek a szociális munkásokkal. „Nem rossz egyébként az ellátórendszer az országban, de nem segít a kimászásban, csak szinten tart. A legfontosabb az lenne, hogy a kormány teremtsen munkahelyeket, nem elég a közmunkaprogram.” http://hvg.hu/itthon/20121221_hajlektalan_menhely_karacsony?fb_action_ids=537441476266695&fb_action_types=og.recommends&fb_source=hovercard

Az Európai Kongresszuson járt magyarok csoportja.                   Magyar bizonyságtétel- Benedek Zoltán kadét és Andrew Morgan őrnagy                     A nemzeti zászlók bevonulása.                     Linda Bond tábornok fogadja a bevonulókat.                     Európai kórus.                     

Vidám táborok az országban 2012 Az Üdvhadsereg Gyülekezeteiben  2012 nyarán is zajlanak a gyerekmektáborok, részleteket Facebook oldalunkon találhat: http://www.facebook.com/udvhadsereg.szabadegyhaz#!/udvhadsereg.szabadegyhaz

 Az elmúlt héten a Nemzetközi Baptista Gyülekezet két tagja látogatta meg otthonunkat. Kávé és sütemény mellett személyes bizonyságtételüket osztották meg az édesanyákkal és gyerekekkel, hogyan tapasztalják hétköznapi életükben Isten szeretetét, vezetését. Vidám, lelkes beszámolójukkal, Isten Igéjének magyarázásával, őszinte imádságukkal színt hoztak az otthon életébe. Látogatásuk alkalmával lakóink számára gyűjtött adományokat is elhozták.   

                                                                                     Amerikai Önkéntesek jártak a Fény Háza Anyaotthonban, hogy az édesanyák és gyerekek kezét, fejét kézbe vegyék. A szakavatott fodrász, manikűrös, kozmetikus csapat a külső szépülés mellett az édesanyák értékességét, fontosságát is kiemelte munkájával, mosolyt varázsolva a lakók arcára.

Húsvét az Anyaotthonban

Intézményünkben hagyománya van a keresztyén ünnepek megtartásának. Húsvétkor nem csak a tavaszt köszöntjük, elsősorban Jézus Krisztus halálára és feltámadására emlékezünk. Az idei évben Nagypénteken rendhagyó, interaktív Istentiszteleten az otthonban lakó gyerekek és édesanyák saját terheikkel, fájdalmaikkal, vágyaikkal fordulhattak a kereszt felé, hogy ott egy kő formájában, vagy egy papírra feljegyezve jelképesen Jézusra bízzák, Nála tegyék le. Ezt az alkalmat egy a kerületben lakó Édesanya tartotta, aki önkéntes munkájával segíti az otthonban folyó munkát.  Szombat a készülődés jegyében telt. Kalácssütés, kosárkészítés, tojásfestés, sonkafőzés volt a program, amiben ki-ki kedve, tehetsége szerint részt vehetett. Így közösen készítették el az édesanyák a Húsvéti reggelit, amit együtt fogyasztottak el Húsvét reggelén a szépen  megterített, feldíszített asztal körül.                                                                                                                      Reggeli után a gyerekek megkeresték az elrejtett kosárkáikat, amelyekbe amerikai támogatóinktól kapott  édességet, plüssfigurát, játékot, piperét találtak életkoruknak megfelelően. 

A gyöngyösi Gyöngyszem Nagycsaládos Csoport is csatlakozott idén a "Nőj nagyra" című családtámogató programsorozathoz A kezdeményezés fő célja, hogy a házasság fontosságára hívják fel a figyelmet, az Üdvhadsereg lelkészei örömmel kapcsolódtak be, ennek a fontos témának a feldolgozásába. A házasságban felmerülő feszültségek és konfliktusok megoldásáról tartottak előadást az Üdvhadsereg gyöngyösi képviselői a Gyöngyszem Nagycsaládos Csoportnál. "A rendezvény szervezői szerint most még nagyobb szükség lenne arra, hogy a magyar párok 3 vagy annál több gyereket vállaljanak. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy a szülők harmonikus kapcsolatot ápoljanak. Az érdeklődők a lelkészházaspár segítségével ismerkedhettek meg a családon belül felmerülő konfliktusok kezelésének legegyszerűbb módszereivel. Hegedűs Rozália kihangsúlyozta, fontos, hogy a házastársak még sok együtt töltött év után is keressék egymásban az újdonságot. A felmerülő konfliktusok megoldása azért is fontos, mert a gyerekek felnőtt éveit a családban szerzett tapasztalatok jelenős mértékben befolyásolni fogják. Ha például a fiatalok otthon azt látják, hogy szüleik az első nagyobb konfliktushelyzetnél a válás mellett döntenek, a jövőben a gyerekek sem fognak sokat dolgozni kapcsolataik megtartásán. " Forrás : Nagy Réka, Gyöngyösi Városi Televízió 2012. február 27. 

Mint minden évben, 2012.-ben is az első program otthonunkban a Farsang volt. Már egy héttel korábban megtartottuk a nagy „jelmezturkálást”, ahol az otthonban felhalmozódott vicces ruhadarabok közül mindenki fantáziája és lelkesedése szerint válogathatott magához illőt. Természetesen a Házat is kidíszítették az anyukák és nagyobb gyerekek, minden elérhető helyre szalagok, gömbök kerültek. A díszítéssel párhuzamosan konyhában a farsangi fánk készült az egyik talpraesett anyuka irányításával. A jelmezes felvonulás után mindenki „bemutatkozott” a többieknek valamilyen rövid produkcióval. Két munkatárs készült fel különböző vetélkedőkkel, játékokkal, vicces helyzetekkel, hogy anyák és gyerekek együtt kapcsolódjanak ki.   

Tájékoztatjuk az érintetteket, hogy : A Válaszút Háza nappali melegedő és népkonyha  februárban hónap végéig szombatonként is várja a betérő vendégeket. Márciustól nem tervezzük a  további  szombati nyitva tartást. Az  Új Reménység Háza Férfi Hajléktalanok Átmeneti Szállásának (1086 Budapest, VIII. Dobozi utca 29.) közösségi  termében az éjjeli melegedést 2012. Február 17-től ismétlődő szükséghelyzet létrejöttéig megszűnteti. Korábbi intézményi szolgáltatások továbbra is igénybe vehetők.

Tájékoztatjuk az érintetteket, hogy a várható téli krízishelyzetre való tekintettel az Üdvhadsereg  :                                                                                                                                                                               a Válaszút Háza Női Rehabilitációs Intézményének nappali melegedőjében   1171 Budapest , Lemberg utca 42.                           (tel: 1-259-1095)   valamint az  Új Reménység Háza Férfi Hajléktalanok Átmeneti Szállásának közösségi  termében, 1086 Budapest, VIII. Dobozi utca 29.  éjjeli melegedésre lehetőséget nyújt .  (tel: 1-314-2775)    

Emberi természet  avagy hogyan is alkalmazzuk az Aranyszabályt ?

Máté evangéliuma 7:12   „Amint tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük.”

Év eleji gondolatébresztőként ajánljuk az alábbi történetet.

Könnyedén kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy elhamarkodott következtetéseket vonunk le azokról, akikkel kapcsolatba kerülünk valami folytán. Az alábbi történet segít magunkban felfedezni az emberi természet bennünk élő árnyát, melyet csak akkor tudunk elűzni, ha nyitottan fordulunk egymás felé.

Hatunk a környzetünkre, azt azonban,hogy ez a hatás milyen lesz, mi választjuk meg.

Douglas Adams: Emberi természet

Ez az egész tényleg megtörtént egy valós személlyel, és ez a valós személy én vagyok. Épp a pályaudvarra mentem. Ez 1976 áprilisában volt Cambridge-ben, Angliában. Kicsit korán érkeztem. Rosszul tudtam a vonat indulását. Vettem magamnak egy újságot, hogy megfejtsem a keresztrejtvényét, meg egy kávét és egy csomag kekszet. Odamentem, és leültem egy asztalhoz. Azt akarom, hogy elképzeljék a helyszínt. Nagyon fontos, hogy maguk előtt legyen a kép. Itt az asztal, az újság, a csésze kávé, a csomag keksz. Egy fickó ül velem szemben. Teljesen átlagos kinézetű, öltönyben, aktatáskával. Nem úgy tűnt, mintha valami különös dologra készülne. A következőt csinálta: hirtelen előrehajolt, felvette a csomag kekszet, kinyitotta, kivett egyet és megette.

Na most, azt kell mondjam, ez az a dolog, amit az angolok nagyon rosszul kezelnek. Semmi sincs a hátterünkben, neveltetésünkben, oktatásunkban, ami megtanítana bennünket, hogyan bánjunk azzal, aki fényes nappal az orrunk elől ellopja a kekszünket. Tudják, mi történne, ha ez Los Angeles belvárosában történt volna? Villámgyors tűzharc kerekedne, helikopterek érkeznének, a CNN, tudják… De végül, azt tettem, amit minden rámenős angol tett volna: nem vettem róla tudomást. Az újságba mélyedtem, kortyintottam egyet a kávémból, próbáltam egy megfejtést kitalálni a lapban, semmi mást nem tudtam csinálni, és azon gondolkodtam: “Mit tegyek?”

Végül azt gondoltam, “Nincs más hátra, meg kell tennem”, és nagyon erősen próbáltam nem észrevenni a tényt, hogy a csomag rejtélyes módon már nyitva van. Kivettem magamnak egy kekszet. Gondoltam: “Ezzel lefegyvereztelek!” De nem, mert néhány pillanat múlva megint csak ugyanazt csinálta. Vett még egy kekszet. Miután az első alkalommal nem szóltam, másodszorra valahogy még körülményesebbnek tűnt előhozakodni a témával. “Ne haragudjon, nem tehetek róla, de észrevettem, hogy…” Úgy éreztem, ez nem igazán működik. Így mentünk végig az egész csomagon. Amikor azt mondom, hogy az egész csomagon, mindössze körülbelül nyolc darabra gondolok, de nekem egy egész életnek tűnt. Ő vett egyet, én is vettem egyet, ő vett egyet, én is vettem egyet. Végül, amikor befejeztük, ő felállt és elsétált. Illetve előbb jelentőségteljes pillantást váltottunk, aztán ment el, én meg megkönnyebbülten felsóhajtottam és kényelmesen hátradőltem.

Néhány pillanat múlva beérkezett a vonat, úgyhogy felhajtottam a maradék kávémat, felálltam, felvettem az újságot, és az újság alatt ott volt a kekszem. Az a fantasztikus ebben a történetben, hogy valahol Angliában az utóbbi negyedszázadban élt egy tökéletesen átlagos fickó pontosan ugyanezzel a történettel, csak ő nem ismeri a teljes igazságot.