Ahogy mondani szokták, két dudás nem fér meg egy csárdában.

Ez a két anyuka kétségkívül „dudás” személyiség volt. Főleg, ha a gyermekükről volt szó. Ebben aztán nem ismertek tréfát. Mint anyatigrisek, a vélhető veszélyre, egy tekintetre vagy szóra is ugrottak, hogy magukat vagy a gyermeket védjék.

Azon a vasárnapon is utólag már nehéz volt összerakni, hogy ki kezdte, ki volt a hangosabb, kinek volt jogosabb a sérelme a másikkal szemben, főleg úgy, hogy a napok során már egymásra rakódtak a feszültséget okozó problémák. A csendesítő szó, józan ész nem számított abban a pillanatban, amikor egyikük lendületből lekevert egy pofont a másiknak.

Mindenkinek viselnie kell a tettei következményét, így történt ebben az esetben is. Nem tekinthetünk el egy elcsattanó pofontól egy olyan helyen, ahol 40 ember lakik egy fedél alatt.

Az ítélet megszületett, a vétkesnek el kell költöznie gyermekeivel együtt.

És mégis, valami történt, mert az ítélet nem került végrehajtásra. Felülírtuk saját szabályunkat, hogy az elítélt kegyelmet kapjon, maradhasson. Eltelt egy év, a gondozás lejárt, a család elköltözött.

Az a régen elcsattanó pofon már feledésbe merült. Legalábbis bennünk. Mert abban, aki a jogos büntetés helyett kegyelmet kapott, mély nyomot hagyott. Akkor derült ez ki, amikor levelet kaptunk tőle. Új helyen, albérletben él gyermekeivel, és megköszönte, hogy akkor maradhatott. Mert ez nem csak azt jelentette, hogy volt hol laknia, hanem megismerhette az Úr Jézust, akinek a kegyelme nem csak egy pofon erejéig, hanem egész életünk bűneire kiterjed.

2013 Szeptemberében 74 év kényszerszünet után ismét megkezdte munkáját az Üdvhadsereg Szabadegyház Miskolc városában, Cséki Győző és Marika kapitányok vezetésével.

A gyülekezet szolgálatának célja: megkeresni és összegyűjteni azokat az embereket akik Isten szeretete nélkül élnek. Segíteni a  nagycsaládosokon és a szegénységben élőkön, meglátogatni a börtönben levőket.

Terveink: -Az elkövetkező hónapokban 30-30 családnak állítunk össze élelmiszercsomagot  ezzel enyhítve szükségeiken. -Gyermekek számára nyári ingyenes táborokat szervezünk. -Házi csoportot indítunk a lelki szükségben élők számára.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk !

Üdvhadsereg-Miskolc H- 3530 Miskolc  Kont I.utca 11. tel.: 36-30-290-9926 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Nagyobb térképre váltás

Lakóink nagy többségének otthonunkba kerülésekor nincs munkája, látása, célja a jövőre nézve, reményvesztettek és máról-holnapra élnek! Ragaszkodnak szokásaikhoz és nehéz őket változásra bírni. Éppen ezért, szükségét éreztük egy olyan tréning elindításának, amely hatékony életvezetési tanáccsal látja el gondozottainkat olyan módon, mely közelebb viszi őket Istenhez és megtapasztalhatják a hit erejével, mi is az a valódi siker.

Vagyis, hogy :

• egyértelmű életcélt fogalmazzanak meg

• felismerjék mi a szerepük saját fejlődésükben

• megértsék miért fontos beépíteni bizonyos alapelveket az életükbe

• megkezdjék a valódi sikerhez vezető rendszer kiépítését.

  Bízom benne, hogy a csoporttagok, ha alkalmazzák a tanultakat, hozzáállásuk az élethez pozitívabb lesz.  Belső erőforrásaikat használva elkezdik önmagukat aktív szerepbe hozni és egy világos cél megfogalmazásával elkötelezettebbé válhatnak mindennapjaikban a jövőt illetően is.

A tréning ideje alatt, ami 2013. április 4-től - 2013. július 4-ig tartott, (heti 1 alkalommal) a csoport rendszeres résztvevői megtanulhatták, hogy felelősséget kell vállalniuk saját életükért. Megismerhették gyengeségeiket és erősségeiket, tesztek, játékok segítségével. Beszélgettünk a megbocsátó erő hatalmáról, az igaz szeretetről, valamint, hogy kinek mi a szeretetnyelve. Felmerült a kérdés, hogy mennyire vagyunk értékesek, milyennek lát Isten és mi milyennek látjuk magunkat. Taglaltuk, hogyan kell megoldani a problémákat, szerepjátékokat játszottunk, konfliktuskezelést tanultunk. Tanulságos történeteket elemeztünk a Bibliából.

A hölgyek választ kaphattak többek között arra is, hogy miért gerjedünk haragra és hogyan tehetjük azt, ami helyes, vagyis építsünk igaz alapokra!  (Csak akkor vesszük észre, hogy egy vonal görbe, ha mellé állítunk egy egyenest). Beszélgettünk még a bizalomról, a szenvedélyek rabságáról, az élet értelméről és sok másról. Megtapasztalhatták milyen változások jöhetnek az életükbe, ha kitartóan küzdenek , és nem adják fel. Csapatjátékot játszottunk, ahol egymásra voltak utalva, közösen kellett dönteni és mindenki véleménye számított. A játék alatt megtanultak egymásra figyelni és a trénig végére összekovácsolódott a csapat.

Összesen 15-en vettek részt a tanfolyamon és a kérdőívek eredménye alapján, kivétel nélkül mindenki hasznosnak tartotta az alkalmakat. Legtöbbjüknek a hozzáállása és Istenhez való viszonya változott pozitívan. Leginkább a játékok, az egyszerű példák, a történetek olvasása volt a legkedvesebb számukra.

Sikerek: 3 fő távozott albérletbe stabil munkahelyi háttérrel, hogy önálló életvitelt folytasson, 2 fő munkát talált és a többiek is új célokat állítottak fel.

Mit kívánhatnék? Soha ne adják fel, mert minden lehetséges annak, aki hisz!

Budapest, 2013. július                                                                                                                                                          

                                                                                                          Menyhártné Kiss Zsuzsanna                                                                                                                   szociális asszisztens

Nyáron költözött be K. édesanyjával és testvérével. Az otthonban töltött első hetek alatt lassan oldódott benne a félelem, szorongás. Különös kislány volt, még a többiek között is feltűnt, hogy a rövid kis élete során megtapasztalt nehézségek (a szülők nyújtotta biztonság hiánya, az állandó felkészültség, hogy mikor lesz megint baj, mikor jön haza apa, hogy bántsa anyát) mély, kitörölhetetlen nyomot hagytak lelkében. Lassan megszokta, hogy itt nem bántják. Itt biztonságban van. Ide nem jöhet be apa. Néha már egy-egy mosolyt is megengedett magának, vagy el merte engedni az édesanyja kezét.

De ahogy közeledett a szeptember, a szorongás úgy kúszott vissza a kislány életébe. Játékokat, mesekönyveket, foglalkozásokat állítottunk csatasorba, hogy életkedvét, bátorságát visszaszerezzük, de mindennel csak múló, átmeneti sikert értünk el. Hiszen azon a tényen semmi nem változtatott, hogy szeptember elsején neki ki kell lépnie a kapun. El kell mennie egészen az iskoláig, és ott hosszú órákon át védtelen lesz. A kapun kívül megtalálhatja apa, és elviheti. Anyát is megtalálhatja apa, és megint bántani fogja. Beszéltünk neki Arról, aki itt az otthonban az igazi védelmet jelenti nekik. Hogy Isten nem csak a falakon belül, hanem az utcán és az iskolában is meg tudja őket oltalmazni. Így született meg az egyik beszélgetés során „Angyal”, firkantott rajz egy lapon, ahogy átöleli az igeverset: „Megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon.”. És együtt képzeltük el, ahogy az angyalsereg kíséretet alkot egy kicsi lány körül, hogy megvédjék az úton az iskoláig. „Angyal” őrhelye a tolltartó lett. Hogy mindig szem előtt legyen, és emlékeztesse K.-t, hogy Isten parancsára egy sereg láthatatlan angyal kíséri, és meg tudják védeni. „Angyalra” a tanév során sokszor volt szükség, mert egy-egy nehezebb napon visszatértek a félelmek, és nagy kihívást jelentett az a néhány buszmegállónyi út. Bár tudnánk olyan egyszerű mozdulattal, ahogy az angyalos lapot becsúsztattuk a tolltartóba, a gyerekek szívébe is reménységet és biztonságérzetet helyezni. Hogy az iskolában töltött idő, ami a tanulásról, játékról, barátságról kellene, hogy szóljon, ne a szorongástól, aggódástól legyen terhelt.

Hogyan kerül egy „Angyal” a tolltartóba?   Budapest, 2013. augusztus 29. – Már csak pár nap a nyári szünetből, és megkezdődik az iskola. A lázas, tanév eleji készülődés minden gyereket elér, még azokat is, akik nem a megszokott családi fészekből várják az iskolakezdést, hanem anyaotthonokból igyekeznek reggelente beérni az iskolába. A tanévkezdéssel járó lelki felkészülés, a szorongások leküzdése azonban jóval nagyobb terhet ró az anyaotthonból érkező gyerekekre, mint „rendes” családból érkező társaikra. Ebben a munkában vállal már több éve kiemelkedő feladatot az Üdvhadsereg Magyarország által működtetett Fény Háza Anyaotthon, ahonnan az idén 14 iskolás korú gyerek teszi meg az első lépéseket szeptember 2-án az iskola felé.   Új tornacipő, kisuvickolt hátizsák, kihegyezett színes ceruzák – csak pár dolog, ami egy átlagos iskolakezdésről eszünkbe juthat. Nincs ez másképp a Fény Háza Anyaotthonban sem, ahol a lázas készülődés az iskolakezdésre szintén megkezdődött, azonban a legtöbb esetben jóval több tanulási nehézséggel, anyagi vagy éppen szociális, nevelési problémával kell megküzdeniük az ott élő anyáknak és gyermekeiknek egy átlagos családhoz képest. Jelenleg 10 családban 14 iskoláskorú és két óvodáskorú gyermek kezdi meg az őszi tanévet a Fény Házában, de még további három család beköltözése várható. Kudarcélmény, hiányérzet, szorongás   A gyerekek beilleszkedési problémái az új közösségbe gyakran nem az „anyaotthonos” létből adódnak, hanem abból a háttérből, ami már az anyaotthonba kerülést megelőzte. A családon belüli konfliktusok és a gyakori költözések miatt gyakran szorongóbbak, feszültebbek a gyerekek.  Ez megnyilvánulhat némelyiküknél a kortársaik felé mutatott bizalmatlanságban, abban, hogy nehezebben oldódnak fel vagy éppen nem kapcsolódnak be a közös játékokba. Mások a konfliktusaikat nem tudják kezelni, és a felgyülemlett feszültség miatt agresszívek a társaikkal szemben. „Ezt csak fokozza az a tény, hogy nem saját otthonukban, hanem anyaotthonban élnek” – mondta el Mali Eleonóra intézményvezető. „Úgy érzik, hogy a családjukkal és velük valami nincs rendben, hiszen nem úgy élnek, mint más.”   A gyerekeknél, főleg a kamaszoknál a közösségben elfoglalt hely, szerep szempontjából nagyon lényeges, hogy milyen menő táskával, divatos ruhában, márkás cipőben jár iskolába. Sok gyermeknek okoz problémát, hogy adományba kapott ruhában, esetleg kopottabb cipőben kell megjelennie. „A „felöltöztetés” mellett feladatunk, hogy a gyermek saját értékét és önbizalmát kicsit leválasszuk a külsőségekről.  A szorongás sok gyermek esetében nem csak a barátkozásban jelent akadályt, de elveszi a figyelmét, energiáját a tanulásról. Az iskolaváltás miatt gyakran egészen új szintre kell felzárkózniuk a gyerekeknek, a különbség, a hiány miatt kudarcélményük van és egyre nagyobb szorongással néznek egy-egy újabb megmérettetés elé” – magyarázta Mali Eleonóra intézményvezető.   Tanulási nehézség vagy éppen felnőttet megszégyenítő céltudatosság és akaraterő   A gyerekek nagy részénél a költözés, bizonytalanság, a családi konfliktusok negatívan csapódnak le a tanulásban. Hiszen olyan problémák, kérdések is foglalkoztatják őket, amivel egy átlagos családban nevelkedő gyereknek nem kell megküzdenie. Emiatt többnyire komoly nehézséget jelent nekik, hogy a figyelmüket egy megtanulandó feladatra összpontosítsák, aminek látszólag oly kevés köze van a valós élethez, problémákhoz. „Vannak azonban olyan gyerekek is, akik a sokat látottak koraérettségével a tanulást is nagyon komolyan veszik, és próbálnak azon az egy területen eredményt elérni, amire hatással lehetnek, hogy túléljék a családi kapcsolatok, konfliktusok és pénztelenség útvesztőjében átélt tehetetlenségüket. Találkoztunk olyan gyermekkel is, aki felnőtteket megszégyenítő céltudatossággal készült választott pályája felé, amit a családjából és a körülményekből való kitörés egyetlen lehetőségének látott. Szomorú volt azonban látni, hogy ennek mozgatórugója az a mélységes szégyenérzet volt, amit a családja miatt érzett” – mondta el Mali Eleonóra intézményvezető.   Az otthonban élő családokat a Fény Háza igyekszik úgy segíteni, hogy továbbra is külön családként tudjanak működni. Így a gyermek tanulásának ellenőrzése, segítése elsősorban az édesanya felelőssége, feladata. Lehetőség van a tanuló-szobába félrevonulni, ha esetleg a testvérek zavarják a felkészülést, de többnyire a gyerekek a lakószobájukban tanulnak, készítik a házi feladatot. A gyermekek tanulmányait a családgondozó, szakgondozó is figyelemmel kíséri. Nem könnyű feladat az iskolák számára sem az anyaotthonos gyermekek fogadása. A gyerekek jönnek-mennek, mire felzárkóztatják őket, és végre beilleszkednek az iskola életébe, költöznek tovább. „Intenzív párbeszéd az iskolával akkor kezdődik, ha „baj van”, akár a magatartásával, hiányzásaival kapcsolatban, vagy ha valami feltűnő változás áll be a gyermek iskolai viselkedésében. Ilyenkor egyeztetjük a tapasztalatokat, és a gyermek/szülő felé képviselt elvárásokat, hogy lehetőleg ne egymás ellen dolgozzunk, hanem támogassuk, egészítsük ki egymás munkáját – tette hozzá Mali Eleonóra intézményvezető.   Védőangyal a tolltartóban   Nyáron költözött be K. édesanyjával és testvérével. Az otthonban töltött első hetek alatt lassan oldódott benne a félelem, szorongás. Különös kislány volt, még a többiek között is feltűnt, hogy a rövid kis élete során megtapasztalt nehézségek (a szülők nyújtotta biztonság hiánya, az állandó felkészültség, hogy mikor lesz megint baj, mikor jön haza apa, hogy bántsa anyát) mély, kitörölhetetlen nyomot hagytak lelkében. „Lassan megszokta, hogy itt nem bántják” – meséli a történetet Selmeczi Éva szakmai vezető. „Itt biztonságban van. Ide nem jöhet be apa. Néha már egy-egy mosolyt is megengedett magának, vagy el merte engedni az édesanyja kezét. Ahogy közeledett a szeptember, a szorongás úgy kúszott vissza a kislány életébe. Játékokat, mesekönyveket, foglalkozásokat állítottunk csatasorba, hogy életkedvét, bátorságát visszaszerezzük, de mindennel csak múló, átmeneti sikert értünk el. Hiszen azon a tényen semmi nem változtatott, hogy szeptember elsején neki ki kell lépnie a kapun. El kell mennie egészen az iskoláig, és ott hosszú órákon át védtelen lesz. A kapun kívül megtalálhatja apa, és elviheti. Anyát is megtalálhatja apa, és megint bántani fogja. Beszéltünk neki arról, aki itt az otthonban az igazi védelmet jelenti nekik. Hogy Isten nem csak a falakon belül, hanem az utcán és az iskolában is meg tudja őket oltalmazni. Így született meg az egyik beszélgetés során ’Angyal’, firkantott rajz egy lapon, ahogy átöleli az igeverset: „Megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon.” És együtt képzeltük el, ahogy az angyalsereg kíséretet alkot egy kicsi lány körül, hogy megvédjék az úton az iskoláig. ’Angyal’ őrhelye a tolltartó lett. Hogy mindig szem előtt legyen, és emlékeztesse K.-t, hogy Isten parancsára egy sereg láthatatlan angyal kíséri, és meg tudják védeni. ’Angyalra’ a tanév során sokszor volt szükség, mert egy-egy nehezebb napon visszatértek a félelmek, és nagy kihívást jelentett az a néhány buszmegállónyi út. Bár tudnánk olyan egyszerű mozdulattal, ahogy az angyalos lapot becsúsztattuk a tolltartóba, a gyerekek szívébe is reménységet és biztonságérzetet helyezni. Hogy az iskolában töltött idő, ami a tanulásról, játékról, barátságról kellene, hogy szóljon, ne a szorongástól, aggódástól legyen terhelt” – zárta a történetet Selmeczi Éva szakmai vezető.   Az Üdvhadsereg Magyarország által üzemeltetett Fény Házában évente 200-250 jelentkezést regisztrálnak, ebből 27-30 családnak tudnak segíteni.

  További információ: Ferkó Andrea Prominart Kommunikáció Telefon: 06 1 240 38 03 Mobil: 06 20 806 86 36 E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.udvhadsereg.com www.facebook.com/udvhadseregmagyarorszag

Közlemény

Az Üdvhadsereg Egyház Nemzetközi Tanácsa 2013. augusztus 3.-án megválasztotta Londonban tábornokká André Cox parancsnokot, így ő lett a 20. tábornoka a világméretű keresztény közösségnek.

A tábornok elfogadta az új felelősséggel járó megbízatást az alázatosság szellemében, mely a rangtól függetlenül sem jelent nagy elmozdulást eredeti tiszti elhívásától : Istent szolgálni és hirdetni az evangéliumot.

Cox tábornok megosztja szolgálatát feleségével Silvia Cox parancsnoknővel, aki a Nemzetközi Női Szolgálat vezetője az Üdvhadseregben, együtt fognak vezetni 1,5 millió gyülekezetet az erős nemzetközi egyházban.

Életükre és munkájukra ISTEN áldást kívánjuk !

Regina öt gyermekével 2012. őszén költözött be otthonunkba. A család több éves vándorlása, intézményből intézménybe költözése után az édesanya és a nagyobb gyerekek egyre inkább elveszítették a reményt, hogy valaha saját otthonuk lesz, állandó fészkük, ahol a saját lábukon tudnak megállni. A legidősebb gyermek már kiszakadt a családból az állandóság hiánya miatt, és az otthonunkban töltött első hónap során a második gyermek is a család elhagyása mellett döntött. Mi az, ami egy ilyen helyzetben erőt tud adni egy édesanyának, hogy tovább folytassa a küzdelmet a vele élő gyermekeiért, a közös otthonért? Regina az otthonban töltött idő alatt a hétköznapi tennivalók között egy új lehetőséget ismert meg, ami az emberi korlátok felett áll. Gyermeki bizalommal kérte Istentől, hogy az ő reménytelen helyzetéből adjon kiutat, és ajándékozza meg őket egy új otthonnal. Amikor egy pályázati lehetőségről hallott, ami Családok Átmeneti Otthonához kapcsolódó kilépési, önállósodási lehetőséget ad, meg volt győződve arról, hogy ez Isten válasza imádságára. Szemünk láttára telt meg reménységgel, és olyan örömmel írta a pályázatot, készült a költözésre (már azelőtt, hogy, értesült a pozitív válaszról), mint aki tudja, hogy már megkapta az ajándékot. És mindenkivel meg is osztja, hogy milyen hálás az ajándékozónak, annak a Mennyei Atyának, aki rájuk tekintett és megsegítette őket. Az otthonból való kiköltözéssel még nem értek célba, egy nagy lépést tettek. Mégis jó volt úgy elköszönni a családtól, hogy bár több száz kilométer távolságra kerültek tőlünk, mégis Aki eddig vezette őket, Az továbbra is velük marad. Az ő reménységük nem csupán az emberi lehetőségekben, szociális rendszerben, támogatásokban van, hanem abban az Úrban, Aki számára mindezek eszközök, hogy gyermekeiről gondoskodjon, akik bíznak Benne.   Regina története: Ezt a történetet szeretném megosztani olyan emberekkel, akik nem hisznek Isten csodáiban. Évek során sok csodát tett velem az Úr, embereken keresztül mutatta be cselekedeteit. Én nem hiszem, hanem tudom, hogy van, és létezik. És olyan embereknek segít, akik hisznek Benne, és imában szólnak Hozzá. Én 39 éves, 5 gyermekes anyuka vagyok, és egyedül nevelem gyermekeimet. A férjemtől 12 év után el kellett válnom, mert bántalmazta a gyerekeket és engem is. Azóta csak vándorolunk az országban. A nagyobbik fiammal voltunk albérletekben, ahonnan el kellett jönnünk. Az egyik albérletből elszökött tőlem a fiam a húgomhoz, mert ott meg volt szokva és szerette azt a családot. Unta az állandó iskolaváltásokat. Félt a nagyvárostól, ahova költöztünk, mert mi mindig faluhelyen laktunk. Mivel a húgom nem tudta vállalni a körülmények miatt, így intézetbe került. Már 4 éve ott van. Lelkileg tönkre mentem, amiért elvesztettem. Nagyon sok éjszakát átsírtam az aggodalomban, hogy mi lehet vele. Magamat hibáztattam, hogy nincs velem, ha nem váltam volna el, akkor még velem lenne. Aztán Gyermekek Átmeneti Otthonába kerültünk, ahol a többi gyerekkel 1,5 évet töltöttünk. Ezen kívül még kétszer Családok Átmeneti Otthonában is voltunk. Fiam elvesztése után sokat imádkoztam Istenhez sírva, hogy adja meg nekem, hogy a gyerekeim újra együtt legyenek. Sajnos ritkán tudom megoldani, hogy látogassam, nagyon nagy a távolság köztünk. Hála Istennek, nagyon szeret engem, jó a kapcsolatom a fiammal.   Az Üdvhadsereg Fény Házába kerültünk utoljára. Ez egy anyaotthon. Itt nagyon sokat beszélnek Istenről, a többi otthonban ilyen nem volt. Nem akartam Budapestre jönni, de csak itt volt hely az egész országban. Az Úr ide vezényelt, hogy megadja nekem, amiért régóta imádkoztam. Nagyon jól érzem magam, mióta járok Istentiszteletre, és az otthonban is rendszeresen részt veszek, mert itt is tartanak Istentiszteletet. Sajnos itt a 15 éves lányomat is elvesztettem, ő is intézetbe került. Lelkileg most már még jobban megviselt, hogy két gyermekem nincs velem. Ezért kértem-kértem Istent, hogy egy házat adjon nekünk, ahol nyugodtan fel tudom nevelni a gyerekeimet. Ne kelljen még egy gyereket elveszítenem a vándorlás miatt. Hála Istennek csodálatos emberekkel vagyok körülvéve, akik megoldják ezt a problémát Isten által. Végre 4 év után meghallgatta imáim. Ő az, aki látta, látja a szenvedésünket. A 13 éves lányom pszichiátrián is volt másfél hétig. Isten segítségével, sokkal nyugodtabb lett, mert Isten ad nekünk házat, ahol nyugodt körülmények között tudom a gyerekeimet nevelni és a nagy fiam és lányom is velem lesz. Idővel Isten levette a terhet a vállamról. Tudom, most már annyi idő után helyre jön az életünk.   Ha nem hiszel Istenben, próbáld meg és fogadd meg a törvényeit, sokat imádkozz, mert csak így tudsz kapcsolatot teremteni Istennel. Biztos vagyok benne, hogy a te imádat is meghallgatja és segíteni fog rajtad, hogy jobb ember legyél. Én nem voltam jó ember, de mióta Isten útját járom, nagyon sok segítséget kapok Tőle. Jó, hogy ez az intézmény, az Üdvhadsereg sokat foglalkozik Isten tanításával, így erősödik a hitem.

Ünnepelni jó! Együtt ünnepelni még jobb! Ezt tapasztalhattuk meg, amikor immár második alkalommal rendeztük meg otthonunk születésnapját, a Fény Háza Napot. Persze a gyerekek számára a június közepe mindenképpen ünnep, hiszen tankönyveket félredobva végre ezerrel élvezhetik a nyarat. Az már csak a hab a tortán, hogy egy egész délutánnyi játékkal, vidámsággal közösen lehetünk együtt anyukák, gyerekek, munkatársak. Míg a gyerekekkel egymás orráról fújtuk a vattapamacsot,     ping-pong labdát táncoltattak ki a hátukra kötözött dobozból,    

vagy éppen egy tábla csokit próbáltak késsel-villával kibontani, addig az anyukák közösen készítették el a hűsítő gyümölcssalátát.   És persze mindent meg is ettünk…                 Még azt is, amit a legkisebbek főztek a „manó-felügyelet” közben. Mivel a születésnapok nagy kérdése: „mennyit nőtt ez a gyerek egy év alatt?!”, mi is felmértük, hogy mennyi programmal lettünk gazdagabbak, nagyobbak az elmúlt 1 évben. Ebben segített a fényképekből összeállított film, aminek premier bemutatóján együtt ámultunk, bámultunk, de főleg nevettünk, magunkon, egymáson.   A közös tánc közben néha egymás lábára léptünk, de a mozgás előkészítette a meglepetés vacsorának, az óriás pizzának a helyet, amit beszélgetés mellett, igazi nagy családi nyüzsgés közepette együtt fogyasztottunk el. És persze a születésnapi torta sem maradhatott el, amivel lezártuk a programot, de a beszélgetés, filmezés még sokáig elhúzódott, hiszen ez egy olyan nap volt, amikor kicsit kirúgtunk a hámból.             

 Keresztény motorosok reményt hoznak Magyarországra!

Hajts a reményért!

Minden embernek joga van az élethez!

A testi és szellemi fogyatékkal élő fiataloknak is? Az utcán élő munkanélküli, éhező fiataloknak szintén? Azoknak a gyermekeknek is, akikről szüleik nem akarnak gondoskodni? A fiatal vagy idősebb nőnek is, aki áruba bocsátja testét, mert nem talál munkát? Az anyáknak is gyerekeikkel, kiket apjuk elhagyott? Öt éve segítünk, szoros együttműködésben a svájci Rolling Church-chel, Gyöngyös városának szociális hatóságával (Maka Piroska Asszony szociális igazgatóval) és az Üdvhadsereggel. Időközben megújult a gyermekotthon, a városi idősek otthona pedig ápolási ágyakkal és kerekes-székekkel gazdagodott. MOST TÖBBRE VAN SZÜKSÉG !

Meghívjuk Önt, hogy segítsen! Fogjunk össze, és adjuk tovább Isten szeretetét. Van elég ennivalónk, van egy lakásunk, vannak egyéb eszközeink, osztozzunk! Jelen akarunk lenni mások számára! Keresztényként komolyan akarjuk venni felelősségünket. Fény és só akarunk lenni! A Jesus-Wings vezetésével (Svájc legrégebbi keresztény motoros közössége) a magyarországi Gyöngyösre utazunk, hogy ott július 12-14. között egy jótékonysági rendezvényt tartsunk. A rendezvény célja, hogy az elengedhetetlenül szükséges anyagi eszközöket, a két helyi intézmény indításához szükséges 50.000 eurót a helyi célok elérésére megteremtsük.

Első, és égetően szükséges cél az Üdvhadsereg által működtetni kívánt Népkonyha. Második cél, a Legyen Mindig Otthonuk Alapítvány által működtetett fogyatékosok lakóotthonának működtetése, ahol családok élhetnek együtt a szükséges segítség biztosítása mellett.

Szívén viseli Ön is az emberek sorsát? Akkor kérjük, kísérjen el bennünket Gyöngyösre, és velünk együtt segítsen. Ossza meg keresztény mivoltát. Tegye láthatóvá Isten szeretetét és jóságát! Hagyja, hogy az Ön személyén keresztül Isten az ott élő helyi embereknek reményt nyújtson! Adjon azoknak az embereknek reményt, akik már nem számítanak rá. Adjon a gyöngyösi embereknek bátorságot az Ön eljövetele által. Mutassa meg nekik, hogy Isten nem felejtette el őket! Ha Ön nem motorozik, vagy valamilyen oknál fogva nem tud eljönni, akkor segíthet azzal, hogy a rendezvényt támogatja az alábbi bankszámla számra elhelyezett hozzájárulásával.

Ha Ön nem motorozik, természetesen jöhet Ön autóval is! J Kedvezményezett neve: Legyen Mindig Otthonuk Bank: Raiffeisen Bank IBAN: 12032006-01320955-00200003 Nagyon fontos, kérjük osszák meg másokkal is e hírt! Adja meg más keresztényeknek is az esélyt, hogy velünk együtt Gyöngyösön segíthessenek, és kérjük, tájékoztasson bennünket egy rövid e-mailben, ha Ön adakozott. Nagyon köszönöm figyelmét, és előre is örülök, hogy Gyöngyösön megismerhetem. Segítsen nekünk a reményt elhozni! Hajts a reményért! Szívélyes üdvözlettel: Richard Häfliger, a Jesus-Wings elnöke

Új tisztek  avatását ünnepelte az Üdvhadsereg Debrecenben  [caption id="attachment_618" align="aligncenter" width="409"] Az új tisztek bevonulása zászlajuk alatt[/caption]   A "Feltámadás hirdetői " Benedek Zoltán és Benedekné Cséki Anabella hadnagyok tisztté avatását ünnepelte 2013. június 16-án az Üdvhadsereg Szabadegyház Magyarország Debrecenben.   A tisztté szentelési ceremónia az Üdvhadsereg hagyományai szerint Andrew és Darlene Morgan őrnagyok  Magyarországi Vezetők  irányításával zajlott.   [caption id="attachment_619" align="aligncenter" width="491"] Andrew Morgan őrnagy köszönti az ünneplő gyülekezetet[/caption]   [caption id="attachment_620" align="aligncenter" width="464"] Darlene Morgan őrnagynő a felavatási igéket olvassa[/caption]   Az avatást Franz és Hanny Boschung parancsnokok a Svájc, Ausztria, Magyarország Territórium Vezetői végezték.   [caption id="attachment_621" align="aligncenter" width="510"] Hanny Boschung parancsnoknő a fogadalomtétel pillanataiban[/caption]     [caption id="attachment_622" align="alignleft" width="337"] Franz Boschung parancsnok átadja Benedek Zoltán hadnagy kinevezését[/caption] [caption id="attachment_623" align="alignright" width="340"] Franz Boschung parancsnok átadja Benedekné Cséki Annabella hadnagynő  kinevezését[/caption]                                           [caption id="attachment_624" align="aligncenter" width="498"] Hanny és Franz Boschung parancsnokok, Benedek Anabella és Zoltán hadnagyok, Darlene és Andrew Morgan őrnagyok[/caption]   Isten áldását kívánjuk az új tisztek munkájára és életére !   

Bem rakpart, Batthány tér, Lukács fürdő, Dagály strand és Margitsziget.  Ezeken a budapesti helyszíneken kaptak melegételt az árvízi védekezésben részt vevő civilek és hivatásos segítők az Üdvhadsereg jóvoltából az elmúlt hétvégén.  Az éhes tűzoltó, a fekete holló és a sütit hozó kislány esete.

A csütörtöki és pénteki margitszigeti ételosztás után az Üdvhadsereget szombaton reggel a Dagály strandra irányították, ahol a korábbi híresztelésekkel ellentétben több száz önkéntest vártak és fogadtak előzetes regisztráció nélkül. Itt a nagy kár elkerülése érdekében nem volt mindegy, hogy 20 centi víz szivárog át a gáton, vagy 2 méter, ami komoly anyagi károkat okozhat. Az itt dolgozó főként civil önkéntesek örömmel fogadták az Üdvhadsereg támogatását. Szombaton folytatódott a küldetés, a szervezet a Bem téri gátépítőket látta el tápláló meleg étellel, majd a Battyány téren, a Lukács fürdőnél és Margitszigeten kaptak meleg ételt a gátak őrzői és építői.

Az Üdvhadsereg segítségére a Dagály strandon fizikai értelemben is szükség volt, akadt olyan munkatársuk, aki az ételosztás befejeztével látva a szükséget a helyszínen maradt és beállt segíteni a homokzsákfal-építésbe. A Margitszigeten különösen jól jött az utánpótlás, ugyanis az egyik pihenő idejét töltő tűzoltó kis szalvétáján épp megterített magának az otthonról hozott ételekből, amikor egy holló arra repült, felkapta az ennivalót és azzal együtt eltűnt. Ekkor érkezett meg az Üdvhadsereg friss melegétel szállítmánya, az éhes tűzoltó nem kis örömére.

A hétvégi tapasztalatok azt mutatják, hogy minden budapesti helyszínen nagy volt az összefogás, különös szeretettel és odafigyeléssel dolgoznak együtt az alkalmi csoportok a károk enyhítése érdekében. Valódi, odaadó szeretetnek voltak szemtanúi az Üdvhadsereg munkatársai, amikor a Bem téri helyszínen, ételosztás közben egy édesanya és 8-9 év körüli kislánya jelent meg több zacskó saját készítésű süteménnyel, a kislány elővette nagy hátizsákjából az édességet, és kérte, hogy azt „desszertékén” adják oda az éhes árvízi munkásoknak.

Az Üdvhadsereg továbbra is folyamatosan jelen van az árvízi védekezésben, napi 500 adag ételt oszt ki ott, ahol a legnagyobb szükség van rá.

Az Üdvhadsereg Szabadegyház Magyarország napi 500 adag melegételt szállít a zár alatt lévő Margitszigetre, az árvízi védekezéshez kirendelt önkéntes emberek számára.

Az önkéntesek fontos szerepet játszanak a katasztrófaelhárításban, ahol a fizikai munka mellett az emberi támogatás és a közösségi összefogás is nélkülözhetetlen. A Margitszigeten az Üdvhadsereg munkája az önkéntesek hatalmas erőfeszítésére épül, akik naponta több ezer homokzsákot töltnek meg és helyeznek el a gátakon, ezzel megelőzve a potenciális árvízkárokat.

A szervezet nem csak a fizikai munkát végzőknek nyújt segítséget, hanem az étel- és italosztással is hozzájárul a helyszínen dolgozók ellátásához. Ez a munka különösen fontos, mivel a kimerülő katasztrófavédelmi szakembereknek, tűzoltóknak, katonáknak és civil önkénteseknek szükségük van a folyamatos táplálkozásra és hidratálásra. Az Üdvhadsereg szociális konyhájában főzött meleg étel és az Új Reménység Háza Férfi hajléktalanszálló lakóinak segítsége jelzi a közösség erejét és a közös célért való összefogást.

Az önkéntes munka szerepe tehát kettős az Üdvhadsereg tevékenységében: egyrészt közvetlen segítségnyújtás a rászorulóknak, másrészt az önkéntesek által nyújtott támogatás, amely összehozza a különböző közösségeket egy közös cél érdekében. Az árvíz elleni védekezés a Margitszigeten kiváló példa az önkéntes munka értékére, ahol a közösség tagjai egyesítik erőiket a nagyobb jó érdekében.

Gyakori kérdések és válaszok az Üdvhadsereg margitszigeti önkéntes munka tevékenységéről

1. Kérdés: Hogyan tudok önkéntesnek jelentkezni az Üdvhadsereg Margitszigeti tevékenységeihez?

Válasz: Az önkéntes jelentkezéshez keresse fel az Üdvhadsereg hivatalos weboldalát vagy vegye fel a kapcsolatot a helyi irodájukkal. Minden szükséges információt és jelentkezési űrlapot megtalál ott.

2. Kérdés: Milyen feladatokat lát el az önkéntes a Margitszigeten?

Válasz: Az önkéntesek elsősorban homokzsákok töltésében és helyezésében, valamint az árvízvédekezési munkálatokban vesznek részt. Emellett az étel- és italosztásban is segítenek a védekezésben résztvevő szakemberek és más önkéntesek számára.

3. Kérdés: Milyen feltételeknek kell megfelelni az önkéntes munkához?

Válasz: Az önkénteseknek jó fizikai állapotban kell lenniük, képeseknek a csapatmunkára, és el kell fogadniuk az Üdvhadsereg által meghatározott szabályokat és irányelveket.

4. Kérdés: Van korhatár az önkéntes munkához a Margitszigeten?

Válasz: Általában 18 év feletti személyek jelentkezhetnek önkéntesnek, de a pontos korhatár és egyéb részletek az Üdvhadsereg aktuális irányelveitől függnek.

5. Kérdés: Mit jelent az, hogy az Üdvhadsereg ételt oszt a Margitszigeten dolgozóknak?

Válasz: Az Üdvhadsereg szociális konyhája meleg ételt készít, amit a szervezet munkatársai és önkéntesei osztanak ki a Margitszigeten dolgozó katasztrófavédelmi szakembereknek, tűzoltóknak, katonáknak és önkénteseknek. Ez a segítség jelentősen hozzájárul a munkaerő fenntartásához és a jó hangulat megőrzéséhez a nehéz körülmények között.

6. Kérdés: Hogyan támogathatom anyagilag az Üdvhadsereg árvízvédelmi tevékenységét a Margitszigeten?

Válasz: Adományokat az Üdvhadsereg hivatalos weboldalán keresztül lehet küldeni, vagy közvetlenül a helyi irodáiknál. Minden támogatás értékes és hozzájárul a védekezési munkálatokhoz és az önkéntesek ellátásához.

Kollégáimmal egyetértésben arra a következtetésre jutottunk, hogy Intézményünkben lokálisan is szükség van egy Álláskereső tréning beindítására, hiszen a lakóink számára felépített komplex – egyéni rehabilitációs terv fontos részét képezi a munkakeresés. Célul tűztük ki, hogy segítséget nyújtunk abban, hogy nagyobb hatékonysággal tudjanak munka után nézni, illetve szükség szerint új munkahelyet keresni.

Otthonunkban különösen nagy jelentőséggel bír május első vasárnapja, Anyák napja. Erre az ünnepre gondolva az ember előtt romantikus képek jelennek meg az anyaságról: ahogy egy gyermek belesimul az anya karjaiba, ahogy betegen, bágyadt tekintetét a gondoskodó édesanyára veti, amikor első lépéseit megteszi édesanyja felé, amikor először kimondja: anya, amikor olyan kacajjal, mosollyal ajándékozza meg édesanyját, amit csak neki tartogat, amikor először rajzolja el az „én anyukám”-at.  Hajlamosak vagyunk ilyenkor az agyunk egy hátsó zugába űzni az olyan képeket, amikor a gyermek hisztizik, visszabeszél, nem hajlandó megenni a főzeléket, földhöz vágja magát és üvölt a zsúfolt üzletben, vagy éppen kamaszként duzzogva a szoba sarkában gubbaszt, és a fülében dübörög a zene. Itt, az anyaotthonban mintha az anyaság örömei és nehézségei tömörített változatban jelennének meg. Hiszen 14 édesanya küzd a hétköznapokkal – és néha a gyermekeivel – egy fedél alatt. 14-en, és mégis egyedül. Egy személyben kell a család fenntartásáról gondoskodni, fegyelmezni, biztonságot nyújtani, nevelni, szeretni, főzni és takarítani. Az anyasághoz kötődő romantikus képeket elnyomja az aggódás, hogy mi lesz holnap, hogy adjam meg a gyermekeimnek, amire szükségük van? Különösen fontos ilyen helyzetben, hogy az évnek azon az egy napján kicsit kizökkenjünk a hétköznapi taposómalomból, és lássuk meg, milyen értékes megbízatást kaptak az édesanyák. Hogy különlegesek, mert egy – vagy több – különleges emberke felnevelésének a feladatára éppen ők lettek kiválasztva. Aki rájuk bízta ezt a feladatot, látott bennük elég erőt, kreativitást, fantáziát, türelmet, hogy a feladatot képesek elvégezni. Idén különlegességük kiemelésére egy „szépség nap”-ot kaptak az otthonunkban lakó édesanyák. Örömmel fogadtuk az önkéntesek felajánlását, akik idejüket, eszközeiket, tudásukat egy napra a Fény Háza lakóinak adták. Fodrász, kozmetikus, manikűrös, pedikűrős és masszőr szakemberek lepték el a házat, minden helységben, sarokban, csattogott az olló, zúgott a szárító, száradt a körömlakk. Percről percre oldódott a hangulat, lazultak az izmok, szépültek az anyukák. Közben a gyerekek ügyeskedtek. Mindent beleadtak, hogy a legtökéletesebb ajándékot készítsék el az ő különleges és szép édesanyjuknak. Igazán szélesre akkor terült a mosoly az anyukák arcán, amikor előkerültek a gyerekek a virággal, és a saját kezűleg ragasztott, vágott, vasalt, bütykölt munkájukkal.

A ma esti második elődöntőben (ahogy az a keddi első etap során is volt) az utolsó dal elhangzását követő 15 percben lehet majd telefonon vagy sms-ben voksolni, de az egyes országok szavazói saját fellépőiket nem értékelhetik.

Tájékoztató az : 1+1 %-ról

  Itt a gyönyörű tavasz, zöldül a természet, tele a levegő illatokkal. Egy kora tavaszi szombaton (nem is sejtve, hogy a tél még visszatér) otthonunk lakói önkéntesek segítségével kis primula palántákkal színesítették a virágágyásokat. A kis túlélők dacolva a tél utolsó, makacs, fagyos próbálkozásaival életben maradtak, és az első meleg napsugarak hatására zöldellni, sárgállni, piroslani, virítani kezdtek a járda mellett. Ahányszor belépek a kapunk, magukra vonják tekintetemet, és felderít a kitartásuk. Egyik nap a mosolyom hamar lehervadt, ahogy kedves, ismerős palánták mellett egy betolakodót fedeztem fel. Egy méretes csalánbokrot. Sőt, kettőt, meg még három nagy gazcsomót. Nem szükséges biológusnak lennem ahhoz a felfedezéshez, ezek bizony nem egy éjszaka alatt kerültek oda. Idő kellett, hogy meghúzódva, egy-egy primula, vagy levendula árnyékában megjelenjenek, utolérjék a kis növényeket, majd leuralva már be is árnyékolják, elszívják a napfényt, tápanyagot. Hogyhogy nem vettem észre, és rajtam kívül az a 40 ember, aki napi szinten ki-be jár a kapun? A fokozatosan teret hódító gazhoz egyszerűen hozzászokott a szemünk, és csak akkor vettük észre, amikor már túl nagyra nőtt. Sajnos így működünk. Ha nem vagyunk résen, könnyen hozzászokunk olyan dolgok jelenlétéhez otthonunkban, életünkben, amit ki kellene gyomlálni már megjelenése pillanatában. Megtűrök egy rosszindulatú gondolatot a másik ember felé, és a gondolat szavakká növekszik, és ellenségeskedéssé fajul, szinte észrevétlenül. Egy kölcsönvett dolgot elfelejtek visszaadni, egy sóhaj panaszáradattá növekszik, és még sorolhatnánk. A csalán-bokrot az egyik édesanya kigyomlálta. De ez még kevés lenne. Vállalta, hogy „gyomkereső” napokat iktat be, hogy azokat a gazokat is kiirtsa, amikhez kezdenénk hozzászokni.  A saját „élet-kertünkben” azonban nekünk kell újra és újra ellenőrizni, szükség van-e gyomlálásra.